A terrorista csoportok támogatásának beszüntetésére szólította fel az iráni hírszerzési miniszter az Egyesült Államokat és Európát. Minderre azt követően került sor, hogy letartóztatták egy szunnita muzulmán lázadó csoport vezetőjét. A főként síita vallású perzsa ország azt állítja, hogy a csoport kapcsolatban áll az al-Kaida hálózatával, Pakisztánt, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat pedig azzal vádolja, hogy támogatták a szunnitákat azért, hogy Iránt destabilizálják.
Egy iráni arab nyelvű televízió szerint Abdolmalek Rigit az ország délkeleti tartományában fogták el, a belügyminiszter viszont azt közölte, hogy Irán határain kívül tartóztatták le a férfit. A sajtó pedig arról számolt be, hogy egy Dubajból Kirgizisztánba tartó repülőjáraton vették őrizetbe.
A hírszerzési miniszter azt is állította, hogy a szunnita csoport vezetője Európától és az Egyesült Államoktól kapott segítséget.
„Abdolmalek Rigi egy amerikai támaszponton tartózkodott 24 órával a letartóztatása előtt, és más európai országokban is járt. Az amerikaiak afgán útlevelet és személyigazolványt adtak neki, amelyekkel Pakisztánba tudott utazni” – mondta Hejdar Moszlehi egy sajtótájékoztatón.
A vádakat a külügyminisztérium szóvivője is megerősítette. "Ennek a csoportnak a neve szerepelt az Európa által terroristának minősített csoportok listáján, és ez egy újabb szégyenforrás azok számára az országok számára, akik az úgynevezett emberi jogok támogatói” – fogalmazott Ramin Mehmanparaszt.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Pakisztán azonban tagadja, hogy támogatást nyújtottak volna Riginek. A csoport, amely diszkriminációval vádolja az iráni kormányt, több véres támadást is elkövetett az elmúlt években. Az iszlám állam a csoport 13 tagját akasztotta fel tavaly júliusban, novemberben pedig egy másik személyt végeztek ki gyilkosságokért és merényletekért, amelyeket a Pakisztánnal és Afganisztánnal határos délkeleti térségben követtek el.
