Az Ikeát 1943-ban megalapító Ingvar Kamprad az Expressen című svéd bulvárlapnak adott interjújában kijelentette: "olyan szomorú voltam, hogy sírtam, mint egy gyerek", miután értesült az oroszországi vesztegetési ügyről. "A történtek összetörték a szívem, nagyon szomorú vagyok" - közölte a 83 éves cégalapító.
Az Ikea múlt hét szombaton jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsájtották a cég kelet-európai igazgatóját, valamint a vállalat orosz ingatlanjaival foglalkozó igazgatót. A két felső vezetőnek azért kellett távoznia a vállalattól, mert beleegyeztek orosz tisztségviselők megvesztegetésébe. A cég közlése szerint a megvesztegetést nem az Ikea, hanem egy vele szerződésben álló cég intézte, hogy így biztosítsák egy szentpétervári bevásárlóközpont áramellátását.
A cég közleményben közölte, hogy az Ikea számára "a korrupció teljesen elfogadhatatlan, és ezért nagyon komolyan veszik az ügyet". A svéd cég többször is kampányolt a kormányzati korrupció ellen Oroszországban, ahol a megvesztegetések megszokottnak számítanak.
A Svájcban élő Kamprad reményét fejezte ki, hogy az ügy nem sérti majd az Ikea oroszországi piaci részesedését, közölve, hogy "az orosz többsége megérti majd helyzetünket". Kamprad a becslések szerint 23 milliárd eurós vagyonnal rendelkezik, ezzel a leggazdagabb embernek számít Svájcban, ahova 1976-ban költözött.

