Szabadon engedtek nyolc misszionáriust Haitin. A helyi hatságok azzal vádolták az amerikaiakat, hogy árva gyerekeket akartak kicsempészni az országból. A baptista segélyszervezet munkatársai 33 gyereket vittek magukkal egy kisbuszon a szomszédos Dominikába, amikor a határon letartóztatták őket. Árvaházban akarták elhelyezni a kicsiket, de állítólag hiányzott néhány papírjuk. Két amerikait még mindig fogva tartanak a csoportból, de ellenük sem találtak bizonyítékot a haiti hatóságok.

Segíteni jöttek, de maguk is áldozatokká váltak. Az amerikai csoport az egyik baptista karitatatív szolgálat megbízásából az elsők között érkezett Haitira a januári földrengés után.

Segélyeket hoztak magukkal, és segítséget kínáltak arra, hogy az árván maradt kisgyermekek számára megszervezik azt, hogy külföldi árvaházak befogadhassák őket.

Egy héttel később 33 kisgyermekkel együtt buszon elindultak, hogy a szomszédos Dominikai Köztársaságba utazzanak, mivel a földrengés miatt Haitiben nem működtek a repülőterek.

A határon azonban feltartóztatták és elfogták őket. A vád szerint a gyerekeket papírok nélkül ki akarták csempészni az országból.

A hatóságok nem tudták semmivel alátámasztani a vádakat, ennek ellenére közel egy hónapon keresztül megalázó körülmények között börtönben tartották a csoport tagjait.

Az ügynek politikai vonatkozásai is lehettek. A haiti elnöke egy nyilatkozatában közölte, hogy a keresztény segélyszervezetek az ország elfoglalására érkeztek, és jelenlétük nem kívánatos.

A hatóságok végül nyolc misszionáriust bűncselekmény hiányában szabadon engedtek. . A hírt az ügyvédjük jelentette be.

„Épp most közölte a bíró, hogy szabadon engedi a védenceimet, mivel ártatlanok.” – mondta Aviol Fleurant ügyvéd.

A gyerekek rokonai kivétel nélkül elmondták, hogy önként adták át a gyermekeket. Két amerikai így is fogságban maradt, mert az ő esetüket még vizsgálják a hatóságok.