A láng földön, vízen, levegőben utazta körbe a földet, hogy február 12-én elérjen a 2010-es téli olimpia helyszínére. Az olimpiai lángot a hagyományoknak megfelelően váltófutással juttatják el a célpontba. Itt a Lynn völgyben az egyik utolsó futóként egy volt kanadai olimpikon egy helyi lakosnak adta át a stafétát, aki 18 évesen elveszítette a lábát, és egész életét a közszolgálatnak szentelte.
Hihetetlen! Nagyszerű látni, ahogy az emberek izgatottan vártak a parkban. Az egész városban több ezer ember gyűlt össze! – lelkendezett a lángot vivő férfi, Bob Mccormack. A kisváros valóban felpezsdült a ritka eseménytől.
A kanadai emberek kényelmesek és visszahúzódóak. Csodálatos látni, hogy ennyien kijöttek zászlókat lengetni! – mondta egy helyi lakos.
Csak kijöttünk egy kicsit sétálni a gyerekekkel. Akkor hallottuk, hogy itt megy el a láng, úgyhogy úgy döntöttünk megvárjuk! – mondta egy nő.
A 21. téli olimpiát február 12-28. között rendezik meg a kanadai Vancouverben és a közeli Whistlerben. A 2010-es lesz a harmadik kanadai olimpia, de az első, amelyet Brit Columbiában tartanak. Kanada korábban 1976-ban, és 1988-ban rendezhetett olimpiai játékokat.

