Hat év börtönbüntetésre ítélte a volt külügyminiszter-helyettest egy iráni bíróság a tavalyi választások utáni tüntetések miatt. A tüntetők ellen június óta több tárgyalást is indítottak. Ezek során főleg reformisták kerültek a bíróság elé. Az ellenzéki vezetők közül vádat emeltek a reformista ex-elnök, Mohammad Khatami 2005-ig hatalmon lévő kormányából több miniszter ellen is. A vádlottak között van például a volt belügyminiszter-helyettes és a parlamenti szóvivő is.
A most elítélt korábbi külügyminiszter-helyettes elleni legfőbb vád az volt, hogy külföldi hatalmakkal fogott össze az újraválasztott Ahmadinezsád elleni zavargások megszervezésére. Az iráni hatóságok szerint ugyanis a zavargásokat nyugati országok segítségével szervezték, hogy aláássák a 31 éves Iszlám Köztársaság stabilitását.

