A kínai hagyományok szerint ugyanis a nyolcas számjegy örömet és szerencsét hoz. "Megbántam, mert rájöttem, hogy a férjem madzsongfüggő (népszerű játék Kínában), és egyáltalán nincs életcélja" - magyarázta egy asszony, aki alig hét nappal a megismerkedésük után ment hozzá a párjához, hogy el ne mulasszák a különösen szerencsésnek tartott dátumot. Pekingben ugyanaznap például 16 000 pár házasodott.


Su Hszin, egy párkapcsolati tanácsadással foglalkozó sanghaji cég vezetője elmondta, a 300 válni készülő párt többnyire olyan fiatalok alkotják, akik a házasságkötésük előtt jóformán alig ismerték egymást, és csak a kitüntetett nap miatt házasodtak össze. Szűk két hónappal a boldog kezdetek után azonban felmerültek az első problémák a lakásvásárlással, a rokonokkal kapcsolatban, sőt már előbb is, amikor abban sem értettek egyet, milyen lakodalmat rendezzenek.

MTI