A 20 millió áldozatot követelő háborúról a világ legidősebb veteránja, egy 112 éves volt brit katona azt mondta: soha nem tudja elfelejteni, pedig nagyon szeretné.
Az első világháborút lezáró fegyverszünet 90. évfordulóján tartott ünnepségen Nicolas Sarkozy francia elnök mellett Károly herceg és felesége is részt vett. A hírhedt verdöni csata közel egy évig tartott. A lövészárkokban 300 ezer katona lelte halálát.
A négy évig tartó háború lezárásáról Londonban is megemlékeztek. Az eseményen három brit veterán a több száz ezer brit áldozat tiszteletére helyezett el koszorút.
Közöttük a legidősebb ez a 112 éves volt katona, aki egyben az Egyesült Királyság legöregebb embere is. Arról beszél, hogyan élt túl egy bombatámadást.
„Oda értem, és beleestem a nagy lövedék által vájt gödörbe. Nagyon büdös volt. Darabokra tépett karokat, lábakat, emberi húst, meg mindent lehetett látni. Borzalmas volt. Ha nem mozdultam volna el egy lépést jobbra, most nem lennék itt.” – mondja Henry Allingham brit első világháborús veterán.
Allingham rendszeresen tart beszámolókat háborús tapasztalatairól az iskolákban, és reméli, hogy nem lesznek olyan harcok a világon, amilyeneket ő átélt.

