Pekingben 8 ezer katona, több száz tank és rakéta, valamint százezer civil felvonuló vett részt az ünnepségen, amelyen a kínai Népköztársaság megalapításának 60. évfordulójára emlékeztek.

A hatalmas rendezvényre a Tienamen téren került sor. Ugyanott, ahová húsz évvel ezelőtt egészen más céllal érkeztek a tankok és a katonák. A diáktüntetéseknek akkor a kommunista hatalom véres erőszakkal vetett véget. Az áldozatok pontos számát ma sem tudni. A katonai demonstráció és a hatalmas rendőri készültség nem mindenkit töltött el örömmel.


A felvonuláson az elmúlt 60 év valamennyi kommunista pártvezetőjének a képét kiállították. Bár Kína az elmúlt hatvan évben minden területen nagyot fejlődött, a pekingi hatalom fontosnak tartja a politikai folytonosságot.

Kína nagy menetelése közben valóban látványos eredményeket hozott. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem hússzorosára nőtt, igaz ebből a sikerből a kínaiak többsége keveset tapasztalt.

atv.hu