A sziklás tengerpartokon az európai arisztokrácia már évszázadokkal ezelőtt is szívesen nyaralt. A többségében a 19. században épült szállodákat azonban a közeljövőben luxusklinikákká alakítják majd át.

Az egészségügyi turizmus jelenleg világszerte 60 milliárd dolláros bevétellel működik. Szakértők szerint az ágazat további 20%-kos fejlődést mutathat a jövőben, mivel a nyugati világ egészségügyi rendszerei meglehetősen túlterheltek.

„Nagy előnyünk a közelség. Mindössze hatórányira vagyunk New Yorktól, és két és fél órára Londontól. Lassan elkezdhetünk betörni az orosz piacra is” – érvel egy horvát plasztikai sebész, majd hozzátette: „A plasztikai sebészet egyre olcsóbb, és ha Amerikában vagy Angliában valaki nem is engedheti meg magának, elmehet Delhibe, Bangkokba, vagy idejöhet Opátijába.”

A fejlett technológiájú gyógyászatnak mély történelmi gyökerei vannak. A görögök már az ókorban is gyógyító templomokat építettek a környéken. Sok zarándok hónapokat utazott a gyógyító kezelések reményében.

„A külföldi vendégek nagy része olasz, mivel nagyon közel vagyunk Olaszországhoz és itt olcsóbb a fogászati kezelés, de sokan jönnek Szlovéniából is” – mondja egy helybéli fogorvos.

Tavaly Horvátország 7,5 millió eurós bevételhez jutott a nemzetközi turizmusból, ám ennek csak 1 százaléka származott az egészségügyi szektorból.

Az ágazat legfejlettebb központjai jelenleg Délkelet-Ázsia, India, Mexikó és Costa Rica. Európában Csehország, Lengyelország és Magyarország állnak vezető helyen a gyógyturizmus terén, a berlini fal ledöntését követően ugyanis több nyugat-európai látogat keletebbre az olcsóbb kezelések miatt.

atv.hu