A kijelentés azért is aktuális, mert a G8 országok szerdán ülnek össze Olaszországban, hogy felszólítsák az iparosodott országokat, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentsék üvegházhatású gázkibocsátásukat. A kibocsátás csökkentésre vonatkozó végleges tervezetet a G8-ak a 2009. július 8-a és 10-e között a földrengés sújtotta L\'Aquila városában megrendezésre kerülő csúcstalálkozón jelentik majd be.

Rómában környezetvédő aktivisták Nero-korabeli római szenátoroknak öltözve karikírozták ki a G8-ak vezetőit, akik csak dorbézolnak, élvezik az életet, miközben Róma helyett jelen esetben Afrika a szemük láttára lángba borul.

A G8 a világ legfejlettebb gazdasággal rendelkező országainak együttműködési fóruma. A tavaly Japánban megrendezett G8 csúcstalálkozón a résztvevők még arról beszéltek, hogy az 1990-es évhez képest 2050-re felére csökkentik a károsanyag-kibocsátásukat. Japán azonban elkötelezte magát, hogy a jelenlegi szinthez képest 60-80 százalékkal csökkenti kibocsátását 2050-re, és az amerikaiak is elfogadtak már hasonló tartalmú törvényt.

A decemberben, Koppenhágában kezdődő klímacsúcs miatt az országokra nagy nyomás nehezedik, mert meg kell egyezniük, hogy a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv után milyen vállalásokat tesznek, hogy megfékezzék a klímaváltozást.

atv.hu