A befejezés előtt pár órával felfüggesztették a néhai Diana, walesi hercegnő halálának ügyében folyó brit halottkémi vizsgálatot. Az ügyben eljáról Lord Baker ugyanis olyan emailt kapott Franciaországból, amely \"egy potenciális bizonyítékról szólhat\".
India futball válogatottjának kapitánya bejelentette, hogy nem hajlandó vinni az olimpiai lángot, amely a hagyománynak megfelelően váltófutással jut Pekingbe.
21 év után újra brit énekesnő vezeti a hivatalos amerikai slágerlistát: Leona Lewis \"Bleeding Love (Vérző Szerelem)\" című dala hat hét alatt került a Billboard 100-as sikerlista aranyérmes helyére.
Május 12-én, prágai koncertjén jelenti be Kylie Minogue, hogy hozzámegy francia színész barátjához, Olivier Martinezhez - állítja a koncert szervezőjére hivatkozva az www.idnes.cz című cseh internetes oldal.
Csütörtökön vehette át a budapesti Bartók Emlékházban Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, a felvételek karmestere a Bartók Új Sorozat első CD-jének aranylemezét.
Leköpte tanárát, társait is terrorizálja egy diáklány a kaposvári Széchenyi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskolában.
Berlinben eltűnt egy orosz festőnő, akit három évvel ezelőtt vallási gyűlöletkeltéssel vádoltak egy kiállítása miatt Moszkvában - közölte a német rendőrség. Anna Mihalcsuk - akinek férje a Kreml egyik ismert kritikusa - tavaly november óta élt a német fővárosban.