Lendvai Ildikó nem tart attól, hogy szakad a koalíció és reméli, hogy 2010-ben újra Gyurcsány lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A politikus minderről a Reggeli Jamben beszélt.
Elállt a mágnesvasút megépítésének tervétől Németország.A német kormány a rendkívül magas költségekkel indokolta a döntést. A müncheni repteret a városközponttal összekötő rövid szakasz jóval több, mint három milliárd euróba került volna.
Az MSZP párttagjainak kicsit kevesebb mint fele részt vett és válaszolt a február végén kezdeményezett és kedden lezárult országos pártszavazás négy kérdésére - jelentette be Simon Gábor az MSZP Országos Választmányának elnöke.
Parlamenti vitanapot kezdeményezett a kormány a Házbizottság csütörtöki ülésén a Munka, tudás, tulajdon kormányzati programról az április 14-i hétre - jelentette be Szili Katalin házelnök.
Az ígéret földje évszázadokon keresztül puszta volt, ám ez a helyzet kezd megváltozni. Izrael évtizedek óta fejleszti a vízzel kapcsolatos technológiákat, amelynek segítségével a sivatagot virágzóvá tette. Az ország most szeretné ezeket a fejlesztéseket külföldre is eladni, annak reményében, hogy az elkövetkező években megduplázza exportját ezen a területen.
Kína az utolsó nyugati újságírót is kiutasította Tibetből Drámai felvételek Tibetből: egy ausztrál fiatalembert éppen tibeti utazásán értek a zavargások. Ő készítette ezeket a képeket, amelyeken elharapózik az erőszak a több mint ötven éve kínai megszállás alatt álló területen.
Irakban a héten emlékeztek meg az országban dúló háború kitörésének ötödik évfordulójáról. Az Egyesült Államok 2003-ban azzal a céllal vonult be Irakba, hogy megakadályozza Szaddam Husszein célját a tömegpusztító fegyverek előállítására és egy segítsen egy nyugati típusú létrehozni az országban. A gyorsnak tűnő győzelem mégsem hozta el a békét és a háború a mai napig tart. Eddig közel 4 ezer amerikai katona és több százezer iraki civil vesztette életét a harcok során.
Szégyen a magyar demokráciában, hogy a bizottságok meghallgatnak egy jelöltet, megdicsérik, megszavazzák, majd a plenáris ülésen nem kapja meg a többséget – ezt Fodor Gábor mondta az ATV Reggeli Jam című műsorában.
Egyetlen eleme sem tetszik az egészségügyi reformnak - mondta Mikola István az ATV Reggeli Jam című műsorában.
Terrorkészültség mellett tartottak parlamenti választásokat Spanyolországban. Kiélezett eredményre számítanak az elemzők a spanyol parlamenti választásokon. 35 millió választásra jogosult 350 alsóházi és 264 felsőházi képviselőt választhatott meg az ibériai országban. A legutolsó felmérések a szocialisták csekély előnyét jelezték előre.