Egy olyan Hawaii-szigeteki parókiáról álmodik Carlos Santana, amelynek ő lenne a plébánosa. A 61 éves mexikói születésű gitáros ugyanis papnak készül a színpadtól való visszavonulása után.
Egy olasz férj - korán érve haza a munkahelyéről – nagy megdöbbenésére az ágyban találta feleségét a helybéli pappal. A megrázó felfedezést követően a férfi a Velence közelében található Chioggia püspöki hivatalába rohant magyarázatot követelni.
Az amerikai demokrata elnökjelölt ellentábora vasárnap azonnal lecsapott Barack Obama egy nyelvbotlására, aki azt találta mondani egy televíziós interjúban, hogy \"a muszlim hitem\".
Alekszandr Szolzsenyicin halálára.
Megtalálták az Ótestamentumban is említett utolsó júdeai király udvarában szolgáló egyik tisztviselő pecsétjének a lenyomatát a Krisztus előtti 6. századból - tudatták pénteken izraeli archeológusok Jeruzsálemben.
Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya a keszthelyi Festetics-kastély. A híres család többek között politizálással szerezte a vagyonát.
Konzervatív anglikán mozgalom elindítását hirdették meg jeruzsálemi tanácskozásukon azok az egyházi vezetők, akik morális kérdésekben ellenzik az egyház engedékenységét.
A világ legnagyobb Biblia előállító üzeme Kínában található: jelenleg másodpercenként egy kötet jön le a futószalagról, de a termelést havi egymillió darabig akarják felfuttatni.
A Biblia főszereplőinek, valamint Mohamednek egyes mondatait tünteti fel Budapest-szerte elhelyezett óriásplakátjain a Gül Baba Oktatási és Kulturális Alapítvány. A Hetek azt szerette volna kideríteni, mi a kampány célja. Interjú Zafer Bay főtitkárral
A hit és a társadalom kérdéseiről tartott vitát Hillary Clinton és Barack Obama. John McCain nem vett részt a rendezvényen.