Büntetett előéletű emberek által alapított cég segítségével privatizálták a Malévet annak idején – mondta Papcsák Ferenc az Egyenes Beszédben.
Komoly gondot okozhat az iskolák, és különösen az alternatív iskolák számára saját kerettantervük akkreditáltatása, miután a tananyag egy jelentős részét az új Nemzeti Alaptanterv határozza meg - erről Nahalka István egyetemi docens, a Hálózat a Tanszabadságért tagja beszélt kedden az ATV Start-ban.
A reorganizációs alapból újjá lehetne éleszteni a Malévet, a lízingcég is felajánlotta, hogy visszarepülteti a gépeket Budapestre – mondta el Óvári Tamás, a magyar közforgalmi pilótákat tömörítő HUNALPA elnöke az ATV Egyenes Beszédben. A szervezet vezetője elmondta, többször is jelezték a kormánynak, hogy változtatni kellene a rendszeren, mert bajba kerül a Malév, de nem foglalkoztak vele.
Helyszíni tudósítónk szerint már jóval a beszéd kezdete előtt hatalmas volt a rendőri készültség, a környékbeli utcák lezárva. Munkatársunk egyetlen tüntetőt sem látott a környéken. A néppel, a népért – idézte a miniszterelnök Abraham Lincolnt, az Egyesült Államok egykori elnökét. A politikus beszédében többször is említette a január 21-i úgynevezett békemenetet, az ellenzéki tüntetésekről azonban egy szót sem szólt. Orbán beszédében központi helyen szerepelt a gazdasági helyzet, azon belül az adósságcsapda, illetve a 2002 és 2010 közötti négy kormány öröksége.
Demonstrációt tartottak a BKV szakszervezeti szövetségei a cég Akácfa utcai székháza előtt, tiltakozásul a dolgozókat érintő megszorítások ellen. Az atv.hu helyszíni tudósítója szerint rendkívül szigorú volt a rendőri jelenlét és több ezres volt a tömeg.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama amerikai politológus és közgazdász, a Stanford Egyetem professzora.
Mégsem bontják le a Puskás Ferenc Stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői alatt.
Zoran Djindjic néhai szerb miniszterelnök egyik gyilkosa és egy rabtársa kedden hajnalban megpróbált megszökni a belgrádi körzeti börtön fokozottan őrzött, elkülönített részlegéből.
Továbbra is ágyúkkal és nehézfegyverzettel lövi a szíriai hadsereg a kormányellenes felkelések fellegvárának tartott Homsz városát, az emberek pedig tucatjával hullanak az ellenzéki aktivisták szerint. Oroszország közben magasabb fokozatra kapcsolt, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Damaszkuszba érkezett, hogy a helyzet minél előbbi stabilizálásáról egyeztessen. Moszkva és Peking a hétvégén megvétózta azt az ENSZ BT-határozatot, amely megkísérelte elítélni Basár el-Asszad elnök véres fellépését a tüntetőkkel és lázadókkal szemben.
A román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnöke bejelentette hétfőn, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni Mihai Razvan Ungureanu kormányát.