Nem támogatta a kormány azt a módosító javaslatot, amely szerint a 16 év alatti gyerekek csak szülői felügyelettel hagyhatnák el otthonukat este 11 után.
Az amerikai kongresszusban a téli szünet előtti törvényhozási hajrában a két nagy párt az immár megszokott módon a "ki rántja félre előbb a kormányt?"- játékkal borzolja a választók idegeit. A határidő ezúttal péntek éjfél, a tét pedig ezúttal is a költségvetés folyó tételeiről való megegyezés, illetve az, hogy jövőre is meghosszabbítják-e a 160 millió amerikai bérének adóztatása terén nyújtott kedvezményeket.
Egy brit lány azzal fenyegeti a Mikulást ajándékkérő levelében, hogy megöli, ha nem hozza meg neki a kívántakat.
Leláncolva, megverve, megkínozva: a pakisztáni rendőrség több tucat gyermeket szabadított ki egy Korán-iskolából, néhányan közülük még 8 évesek sincsenek. Vannak, akik azt állítják, hogy „szent harcossá” akarták őket képezni, a rendőrség viszont elhiszi az iskolavezetés állítását, miszerint a gyerekek kábítószer-elvonó kúra alatt álltak. Több szülő azért tiltakozott, hogy miért hozták el onnét a gyereküket a rendőrök.
A fiatalok többsége már találkozott tiltott erőszakos tartalmakkal az interneten, jó részük pedig szexuális ajánlatot is kapott. Ez derült ki az Unicef, vagyis az ENSZ Gyermekalap legújabb felméréséből. Magyarországon a 9-16 év közötti gyerekek napi két és fél órát interneteznek. Kétszer annyit, mint amennyit a szülők sejtenek. Minden ötödik gyerek kiadja otthoni címét és telefonszámát, a zaklatóknak ezután könnyű dolguk van.
Új, pontosított módosító indítványt nyújtottak be fideszes képviselők a kiskorú gyermekek közterületi felügyeletéről a családok védelméről szóló törvényhez, eszerint 14 éven aluli gyermekek felügyeletéről 22 és hajnali 6 óra között, 16 éven aluli gyermekek szórakozóhelyen történő tartózkodása esetén a felügyeletéről 23 és hajnali 6 óra között kellene gondoskodnia szülőnek.
Legalább tizenöt általános iskolás vesztette életét Kína keleti részén, Csiangszu tartományban egy közúti balesetben. A gyerekeket szállító iskolabusz egy szekeret próbált kikerülni, de megcsúszott a jeges úton és egy öntözőcsatornába zuhant.
Koncertekkel, tánccal és közös énekléssel ünnepelte a karácsonyt négyszáz állami gondozott gyerek. Az ország harminc gyerekotthonából érkezett fiatalok saját műsorszámokkal is szórakoztatták egymást. Az ajándékokat a Vöröskereszt szállította a Mikulásgyárból.
Tíz olaszból hét minimális olvasási képességgel bír - állítja az Itália lakosságának írás- és olvasástudási szintjét vizsgáló nyelvész.
A 22 éves Ross Truett Ashley gyilkolta meg a Virginiai Műszaki Egyetem egyik rendőrét - közölte pénteken az Egyesült Államokban országos figyelem középpontjába került bűnüggyel kapcsolatban a rendőrség.