Mintegy félszáz utasról semmit nem tudnak az olasz partoknál szikláknak ütközött és felborult luxus utasszállító utasai közül. Eddig három holttestet találtak a mentőalakulatok. A mentőcsónakok többségét nem tudták vízre bocsátani, ezért sokan a vízbe ugrottak, amikor a tizenhárom emeletes hajó hirtelen dőlni kezdett. A négyezer-kétszáz utas és személyzet nagy részét egy közeli szigetre mentették. A túlélők elmondták, hogy úgy érezték magukat, mintha a Titanic katasztrófáját élték volna át. Tizenegy magyar volt a balesetet szenvedett olasz óceánjáró hajón, s közülük már csak egyről nincs hír.
Ötpercenként egy gyorshajtó az M0-áson, ráadásul a szabálytalankodók jelentős része külföldi. A nyugat-európai országokban ilyenkor ér véget a téli szabadságolás, ezért a román, moldáv, szerb vendégmunkások most indulnak vissza. Évente közel ötszáz baleset történik az M0-áson, jelentős részben a gyorshajtás miatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ezért ebben az időszakban akciókat szervez.
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt tavaly novemberben a bíróság.
Homokzátonyra futott, majd az oldalára dőlt péntek éjszaka egy olasz óceánjáró luxushajó több mint négyezer emberrel a fedélzetén Toscana partjainál. A korábbi jelentésekkel szemben nem nyolc, hanem három halálos áldozatot követelt a baleset, amelyben további tizennégy ember megsérült. A veszteségmérleg még nem tekinthető véglegesnek.
Feleségével együtt fogadta az amerikai elnök a világhírű színészt.
Elszakadt egy bungeekötél, de túlélte a balesetet az ugró, pedig nemcsak vízbecsapódásának ereje lehetett volna halálos, hanem maga a folyó is, mert krokodiloktól hemzseg.
A zenekar pár hónapja állt össze eredeti felállásában, és 33 év után készít ebben a formációban újra lemezt.
Kigyulladt, majd a földbe csapódott egy hőlégballon szombaton Új-Zélandon, a járművön utazó tizenegy ember életét vesztette - közölték a hatóságok.
Halálra gázolt az 50-es villamos egy idős férfit Budapesten, a XIX. kerületben pénteken - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
Az énekes szervezetében 36 éves korában, 2010-ben fedezték fel a rosszindulatú daganatot.