Sem az ötéves szakmai gyakorlat, sem a 62 éves nyugdíjkorhatár ötlete nem tőlük származik.
Még három hétig, február 24-ig gondolkodhatnak a diákok, hogy melyik felsőoktatási intézménybe adják be felvételi kérelmüket, idén szeptembertől állami ösztöndíjjal, állami részösztöndíjjal, illetve önköltséges formában tanulhatnak majd a hallgatók. Fontos változás, hogy hallgatói szerződést kell kötniük azoknak, akik állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Újabb lehetőség nyílt egy kis plusz pénzkeresetre a kiöregedett vagy pályafutásuk végén járó futballsztárok számára: február végén indul Indiában a profi labdarúgó-bajnokság. Az új pontvadászat egyik húzóneve a 38 éves Fabio Cannavaro, aki több mint félmillió dollárért vállalta a hathetes munkát...
Menesztették Mihály Attilát, az Alcoa FKC női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, miután az együttes szerdán kikapott a Dunaújvárostól.
Mintegy ötszáz magyar antifasiszta tüntetett az Új Színház előtt Dörner György kinevezése ellen. Az eseményt neonáci csoportok zavarták meg, amint azt korábban nyilvánosan bejelentették. A helyszínre érkeztek és a Dörnerék ellen tüntetők közé vegyültek.
Óriási volt az érdeklődés az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójával kapcsolatban a hazai zenészek körében.
A Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Index (GFI) értéke 2011. utolsó (IV.) negyedévében 1,04 volt, ami a harmadik negyedéves értékhez képest 0,3 tizedes csökkenést jelent. A cég a háztartások pénzügyi helyzete, a vállalkozói szféra gazdálkodása és a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján azt vizionálja, hogy a következő hónapokban tovább fog romlani a gazdaság helyzete. Egyelőre ez főként a cégek működésében és a monetáris helyzetben mérhető, de a lakosság pénzügyi nehézségei is nőnek.
"Ebben az évben tényleg minden teljesen az olimpiáról szól, úgy érzem, éremesély van a kezünkben, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel" - nyilatkozott a 2004-es athéni játékokon ezüstérmes úszó.
Ahogy megígértük, heti rendszerességgel tallózunk az atv.hu Facebook oldalán posztolt cikkeinkre érkező bejegyzésekből. Olvasóink rendkívül szellemesen alkotnak véleményt a hazai eseményekről. Úgy gondoltuk, érdemes megosztani néhány szórakoztató hozzáfűzést.
A szerbiai Európa-bajnokság után áprilisban olimpiai kvalifikációs torna, júniusban pedig világbajnoki selejtező vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, melynek idei fő célja, hogy ott lehessen a londoni ötkarikás játékokon.