Nem lesz könnyű dolga a magyar labdarúgó válogatottnak a 2014-es világbajnoki selejtezőkön, hiszen Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával kerültünk egy csoportba.
Rio de Janeiróban megtartották a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság sorsolását.
Biztosak lehetünk benne, hogy lesznek még letartóztatások a bundabotránnyal összefüggésben – véli a hét letartóztatással járó üggyel kapcsolatosan a sportközgazdász. Szabados Gábor fontos előrelépésként értékeli, hogy végre konkrét esetek is előkerültek, mert eddig csak gyanús meccsekről beszéltek a szurkolók, így pedig nagyon sok olyan mérkőzéssel kapcsolatban is megvádolták a játékosokat, ahol valójában semmi nem történt.
Évi egymilliárdért eladta az álmait – ebben a megállapításban lehetne summázni azokat a kritikákat, amelyek Dzsudzsák Balázst érték az elmúlt napokban. A 24 esztendős magyar válogatott szélső a PSV Eindhoventől négy évre a dagesztáni Anzsi Mahacskalához igazolt, amely ugyan európai kupákban egy darabig még biztosan nem szerepel, viszont mesés költségvetéssel rendelkezik. A játékos menedzserét, Vörösbaranyi Józsefet a döntés megalapozottságáról kérdezte a HETEK.
Sokan már kész tényként kezelik, hogy Dzsudzsák Balázs az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala játékosa lesz. Az alig két évtizede létező klub repülőrajtot vett a 2011-es évben, január óta ugyanis Szulejman Kerimov igazgatja.
Hoffmann Rózsának be kell látnia, hogy tévedett, az iparűzési adót ne vigye el a kormány, Tkacsov a példakép, és sok sikert Csányi Sándornak – interjú Borkai Zsolt győri polgármesterrel, a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökével.
A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó kontinensviadalra való felkészülés terén az ukrán rendőrök nyelvtudásának hiányosságaiban látja a legnagyobb problémát az Euro-1012 előkészületeit ellenőrző ukrán kormányfő-helyettes – adta hírül az Ukr.net hírportál.
Azonnali hatállyal menesztették a Bayern München labdarúgócsapatának holland edzőjét, Louis van Gaalt - értesült vasárnap a Süddeutsche Zeitung című lap és a Kicker sportmagazin, majd a hírt a klub hivatalosan is megerősítette. A hátra lévő mérkőzésekre a két eddigi segédedzőt, Andries Jonkert és Hermann Gerlandot bízták meg.
Több mint 2 milliárd forinthoz jutnak a labdarúgó akadémiák és a Bozsik-programban részt vevő utánpótlás-nevelő egyesületek. Ilyen nagyságrendű állami támogatással még soha nem gazdálkodhatott az utánpótlás-nevelés, és az igazolt magyar sportolók mintegy felét adó magyar labdarúgás.
A szövetségi nyomozók egy 25 éves német férfit vettek őrizetbe miután a dortmundi futballstadion közvetlen közelében három robbanószerkezetet találtak.