Ezen a héten is temérdek hozzászólás érkezett az atv.hu Facebook oldalán posztolt cikkeire. Olvasóink véleményéből tallóztunk, a teljesség igénye nélkül.
A Fidesz és az MSZP is rossz gazdái voltak az állami vállalatoknak, amelyek így nem voltak képesek alkalmazkodni a válság hatására megváltozott piaci viszonyokhoz – ezt Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő mondta az ATV Start-ban.
Vonják vissza az alaptörvényt - ez a Demokratikus Koalíció alapfeltétele a tárgyalásokhoz.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a miniszterelnöki évértékelő beszéd napjára, vagyis február 7. keddre lezárják a Millenáris környékét, így a lezárt területen demonstrálni sem szabad.
Kedden mondja el tizennegyedik évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Millenárison.
A bűnözés növekedésére, még nagyobb nyomorra, sőt akár polgárháborúra is számítanak azok a lapunk által megkérdezett Borsod megyei polgárok, akik – másokkal együtt - részt vesznek a ma induló, „Munkát, kenyeret!” jelszóval meghirdetett, ma indult éhségmenetben. Ennek során egy hét alatt gyalog kívánnak eljutni Miskolcról a fővárosba, hogy a kormány figyelmét felhívják a régióban élők kilátástalan helyzetére. A menethez bárki csatlakozhat, így - mondják szervezők - nem tilthatják meg, hogy politikusok is csatlakozzanak hozzájuk. Tapasztalataink szerint a szegénységben élő borsodiak jószívűsége a nehézségek ellenére is töretlen: úgy tűnik, Matolcsy Györgyöt mindannyian befogadnák hosszabb-rövidebb időre.
"Sokkolónak” nevezi a Jewish Chronicle (JC) azt az interjút, amit a Jobbik külügyi szóvivője, Gyöngyösi Márton adott a lap tudósítójának, Orlando Radice-nak. Gyöngyösi az interjúban “fantasztikus üzletnek” nevezte a magyarországi holokauszt áldozatainak száma körül zajló “ugrándozást” és közölte: “a zsidók itt nem kívánatosak”. Kijelentette továbbá, hogy a “zsidóknak nincs joguk arról beszélni, ami a második világháború alatt történt” és kifejezte támogatását Irán külpolitikai céljai mellett, amelyek között Izrael elpusztítása is szerepel. Avigdor Lieberman izraeli külügyminisztert Joseph Goebbelshez hasonlította és “tiszta nácinak” nevezte.
A HETEK interjúja Csintalan Sándorral, az MSZP egykori alelnökével, jobboldali műsorvezetővel.
A közlekedési vállalatnak járó 32 milliárdos költségvetési támogatás érthetetlen befagyasztása kapcsán szárnyra kelt szóbeszéd szerint a történet arról szól, hogy végül a „megfelelő” cégek nyerjék el a BKV megmentése érdekében kiírt állami megrendeléseket. Mások viszont állítják, Tarlós István hibás politikájával annyi ellenséget szerzett a Fideszen belül, hogy meg kell menteni tőle a fővárost. E gondolatmenet szerint Rogán Antal lett a nagypolitikában elefánt módjára közlekedő Tarlós István ellensúlya.
A Demokratikus Koalíció szombati közleménye által idézett, a magyarnarancs.hu-n megjelent dokumentum szerint igen. Az ellenzék párt attól tart, hogy az Orbán-rezsim nemcsak a Malévot vitte csődbe, hanem a BKV esetén is dolgozik az ügyön.