Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között. Ez rendezi a pénzintézetek jelzálogkölcsön-visszaéléseivel kapcsolatos eljárásokat, beleértve ebbe a "hibás" jelzálog érvényesítését és a kölcsönszerződés-módosítások iránti kérelmek "helytelen" kezelését.
A szocialista politikus úgy látja, nem a felsőoktatás szerkezeti átalakítása folyik, csak egyszerű pénzkivonás.
Rick Santorum, a katolikus-republikánus elnökaspiráns a három államban aratott győzelme után tartott beszédet Texasban vallási vezetők előtt, ahol elmondta, hogy bár erőteljesen fókuszál a család társadalomban betöltött szerepére, nem kíván az Egyesült Államok „főpásztora” lenni és elmondta, hogy a vallási vezetőknek keményebben kellene dolgozniuk.
A légiközlekedési szakértő szerint a kormány nagyon elszúrt valamit, tudták ugyanis, hogy milyen állapotban van a légitársaság, mégis hagyták bedőlni.
Ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is - figyelmeztetett Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke csütörtökön Brüsszelben, a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott közmeghallgatáson.
Ügyészségi kérdés, hogy lehet-e egyáltalán büntetendő, ha pedig igen, akkor a bírói hozzáálláson múlik, hogy elkaszálják-e Gyöngyösi Márton jobbikos külpolitikust a holocaust relativizálásáért – legalábbis a portálunknak nyilatkozó ügyvéd szerint.
Érdekes információ található a Wizzair Holdings éves jelentésében - írja az ecoline.hu. A dokumentumból kiderül, hogy Oszkó Péter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizzair igazgatóságához.
Az alapvető jogok biztosa fenntartja azon megállapításait, miszerint önkényes és jogi felhatalmazás nélküli volt a zuglói hajléktalantelep felszámolása.
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként kihallgatta csütörtökön Juhász Ferenc országgyűlési képviselőt, volt honvédelmi minisztert jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. Juhász politikai természetű támadásnak tartja az eljárást.
Kilenc településen dőlt meg a hidegrekord csütörtök reggel Bulgáriában; a leghidegebb Vidin városában volt, ahol fagypont alatti 28,6 fokos hőmérsékletet mértek.