Az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről tartanak nyilvános meghallgatást Brüsszelben az Európai Parlament liberális frakciójának kezdeményezésére csütörtökön. Az európai bizottság részéről felszólal Neelie Kroes uniós biztos, a magyar kormány nevében pedig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Meghallgatják továbbá Társaság a Szabadságjogokért képviselőjét, valamint a Klubrádió elnökét is.
Orbán Viktor helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése. A miniszterelnök elismerte, hogy a felpörgetett törvényhozási tempó járt hibákkal, továbbá, hogy a munkahelyteremtésre tett ígéretei tarthatatlanok. Elmondta azt is, hogy a nemzetközi nyomással az ő elmozdítására törekedtek, és kijelentette, hogy egyetlen jogászt sem kellene képezni az országban. Állítólag üzent Tarlós Istvánnak is, hogy túlságosan a kormánnyal szemben fogalmazza meg igényeit.
Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik a belépést az árfolyamvédelmi rendszerbe.
Az Egyesült Államok fel akarja gyorsítani a tálibokkal folytatott "kényes" tárgyalásokat, hogy a májusi NATO-csúcson már "komoly béketárgyalásokról" tudjon beszámolni - közölte szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
A szerdai bértárgyalásokon csak néhány tízezres béremelési javaslatot tett az egészségügyért felelős államtitkár a rezidensszövetségnek. Közben az új adószabályok miatt az ágazatban dolgozók nettó fizetése is csökken.
A francia elnök megerősítette, hogy országa Izrael hű barátja, de óva intett attól, hogy a zsidó állam katonai csapást mérjen Iránra atomfegyverprogramja miatt. Egy harvardi professzor viszont azt állítja: éppen most van itt a támadás ideje. Közben Irán kezd kifogyni az élelmiszerből.
A cseh parlament felsőháza is rábólintott a közvetlen államfőválasztás bevezetésére, így 2013-ban már a lakosság választhat elnököt. A választás kétfordulós lesz, jelöltet pedig 50 ezer támogató összegyűjtésével bárki állíthat.
Új büntetőeljárási kódexet bocsát társadalmi vitára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – és még a nyári szünet előtt új kódexet fogadhat el az országgyűlés. A gyorsabb, hatékonyabb igazságszolgáltatást, a sértettek és az elkövetők számára tisztább viszonyokat szeretne a kormány – mondta Répássy Róbert, a tárca igazságügyi államtitkára, aki szerint a tervezet még változhat – hiszen egy hónapon át várják az észrevételeket. Az ATV Híradónak Ruttner György ügyvéd azt mondta: eddig sem azzal volt a baj, hogy a Btk-ban ne lett volna elég szabály – az egyeztetést ráadásul ideje volna komolyan venni.
Vizsgálja az Európai Bizottság a magyar felsőoktatási törvényt, tudta meg a Bruxinfo. A lap szerint a bizottság attól tart, hogy a törvény sérti a személyek szabad áramlásának európai elvét, illetve szembemehet a korai iskolaelhagyók arányának csökkentését célzó uniós célkitűzéssel is. A felsőoktatási törvény rendelkezései miatt szerdán tüntetést tartott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége, az ellenzék pedig élesen kritizálta a törvényt. A területért felelős helyettes államtitkár szerint értik a kifogásokat, ezért hatékonyabb kommunikációba kezdenek.
Václav Klaus utódját 2013 elején a parlament két háza helyett már az ország lakossága fogja megválasztani, miután közvetlen államfőválasztást vezetnek be Csehországban.