A szír hadsereg folytatta Homsz ágyúzását, aktivisták szerint csütörtökig legalább 13-an haltak meg.
Szerdán is folytatta a szíriai hadsereg a kormányellenes felkelések fellegvárának tartott Homsz városának bombázását, az ellenzéki aktivisták szerint kedd óta már legalább 40 ember vesztette életét. Ezzel párhuzamosan Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Damaszkuszban tárgyalt Basár el-Asszad szír elnökkel a helyzet "minél előbbi stabilizálásáról". Moszkva és Peking a hétvégén megvétózta azt az ENSZ BT-határozatot, amely megkísérelte elítélni Basár el-Asszad elnök véres fellépését a tüntetőkkel és lázadókkal szemben.
Továbbra is ágyúkkal és nehézfegyverzettel lövi a szíriai hadsereg a kormányellenes felkelések fellegvárának tartott Homsz városát, az emberek pedig tucatjával hullanak az ellenzéki aktivisták szerint. Oroszország közben magasabb fokozatra kapcsolt, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Damaszkuszba érkezett, hogy a helyzet minél előbbi stabilizálásáról egyeztessen. Moszkva és Peking a hétvégén megvétózta azt az ENSZ BT-határozatot, amely megkísérelte elítélni Basár el-Asszad elnök véres fellépését a tüntetőkkel és lázadókkal szemben.
Emberi jogi szervezetek szerint a szíriai karhatalom már több mint hétezer emberrel végzett, amióta az ellenzéki megmozdulások elkezdődtek tavaly márciusban. A szír kormány viszont azt állítja, hogy felfegyverzett terrorista bandák a felelősek az erőszakért. Aktivisták szerint vasárnap több mint ötven, hétfőn pedig több mint egy tucat ember életét vesztette a vérengzésben. Az Egyesült Államok hétfőn bezárta damaszkuszi nagykövetségét és kivonta annak maradék személyzetét.
Közlekedési káosszal köszöntött be az igazi tél Angliában. A legnagyobb londoni repülőtéren, a Heathrow-n akár a járatok felét is törölhetik. Ez budapesti járatokat is érint. Ukrajnában már 130-an haltak meg a mínusz harminc fokos hidegben, Kína északi részén pedig mínusz negyven fok alá csökkent a hőmérséklet.
Egy amerikai rádió szerint pénteken újabb három tibeti tiltakozott önmaga felgyújtásával a kínai megszállás ellen Szecsuan tartományban. Kevesebb, mint egy év alatt összesen tizenkilenc tibeti választotta a tiltakozásnak ezt a módját.
Az orosz külügyminiszter kemény hangvételű nyilatkozatban figyelmeztetett szombaton arra, hogy Oroszországnak egyáltalán nem felel meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé beterjesztett, Szíriáról szóló határozati javaslat, s annak szavazásra bocsátása botrányba fullad.
Az IMF Rijádban tartózkodó főigazgatója a globális gazdasági kilátások jobbítása érdekében az IMF 500 milliárd dolláros európai válságkezelési alapjához való hozzájárulásra kérte fel Szaúd-Arábiát.
25 kínai munkást raboltak el beduin fegyveresek az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten. A túszokat egy sátorban tartják fogva, a környező utakat pedig eltorlaszolták. Az emberrablók öt bebörtönzött rokonuk szabadon bocsátását követelik, akiket egy 2004-es merénylettel kapcsolatban vettek őrizetbe. Közben biztonságba került 17 kínai munkás, akiket a hétvégén raboltak el Szudánban. 29 társukat viszont továbbra sem engedték el a lázadók.
Izrael, Finnország és Svédország rendelkezik a kiber-készültség legmagasabb fokával a legfrissebb biztonsági jelentés szerint. Kína, Brazília és Mexikó képesek a legkevésbé megvédeni magukat egy esetleges támadástól. Az értékelés szempontjai között szerepelt: a megfelelő tűzfalakkal való rendelkezés és a víruselleni védelem és egyéb összetevők, mint a kormányzati tájékoztatás és az oktatás minősége.