Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév visszaállamosításával éppen a légitársaság túlélését és megmentésének lehetőségét biztosították. Közlése szerint minisztersége után kevesebb mint egy évvel ugyan valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság, a Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.
Ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is - figyelmeztetett Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke csütörtökön Brüsszelben, a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott közmeghallgatáson.
A volt pénzügyminiszter szerint a Malév 2007-es privatizációja valóban nem volt szerencsés.
Orbán Viktor helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése. A miniszterelnök elismerte, hogy a felpörgetett törvényhozási tempó járt hibákkal, továbbá, hogy a munkahelyteremtésre tett ígéretei tarthatatlanok. Elmondta azt is, hogy a nemzetközi nyomással az ő elmozdítására törekedtek, és kijelentette, hogy egyetlen jogászt sem kellene képezni az országban. Állítólag üzent Tarlós Istvánnak is, hogy túlságosan a kormánnyal szemben fogalmazza meg igényeit.
A Fidesz-frakció sajtóosztálya szerda este az MTI megkeresésére határozottan cáfolta, hogy a kihelyezett frakcióülésen napirendre kerülne a köztársasági elnök állítólagos plágiumügye.
Az Európai Bizottsághoz fordult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetségén keresztül a felsőoktatási törvény és a hallgatói szerződések miatt - jelentette be Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a szervezet szerdai budapesti demonstrációján.
Az MSZP frakcióigazgatója szerint a kormányfő arról beszélt, hogy mi lett volna, ha varázslóként meg nem történtté tudta volna tenni a dolgokat.
Elkeserítőnek nevezte Orbán Viktor tegnapi évértékelő beszédét Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő az ATV Start-ban.
A Die Welt című konzervatív német lap szerdán a magyarországi politikai helyzetről, míg a Handelsblatt az üzleti hangulat alakulásáról közölt összeállítást, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap és a pozsonyi Pravda Orbán Viktor országértékelőjéről számolt be, a Financial Times és a lengyel rádió honlapján megjelent írás szerzője pedig az IMF/EU-programmal foglalkozik.
Tegnapi évértékelő beszédében arról beszélt a kormányfő, hogy a középosztály védelme csak az arányos, egykulcsos adórendszerrel valósítható meg. 2005-ben még mást mondott.