A Messiásról, a személyről és az eszméről Ungvári Tamás író, irodalomtörténész beszélgetett Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével az ATV karácsonyi műsorában. A szombaton és vasárnap este adásba került, illetve kerülő műsorban rajtuk kívül számos ismert művész, gondolkodó és közéleti szereplő mondja el azt, hogy mit jelent számára Jézus. Előzetes.
Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa – deklarálta budapesti tanácskozásait követően az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). A szervezet képviselői hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel találkoztak az Országházban.
A palesztin állam egyoldalú elismertetéséért indított kampány értékválasztás elé állítja Európát és benne Magyarországot. Eláruljuk-e múltunkat, zsidó-keresztény értékeinket, melyeken civilizációnk, az alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogok garantálását célul tűző politikai rendszereink, a szabad világ nyugszanak?
A Palesztin Nemzeti Tanács alkotmánya deklarálja a vallásszabadságot, ha korlátosan is. Ám az atv.hu tudósítója ciszjordániai körútján úgy találta: az alaptörvény gyakran legfeljebb csak írott malaszt, a vallási kisebbségek számára a valóságot sokszor a buldózer, a félelem és az erőszak jelenti. A Hamasz kíméletlenül üldözi a palesztin keresztényeket, de a Palesztin Hatóság területén sem ritka a perzekúció.
Fedezd fel a digitalizált holt-tengeri tekercsek titkait - invitálja az érdeklődőket a jeruzsálemi Izrael Múzeum honlapja, amelyen immár öt páratlan ókori dokumentum tanulmányozható.
A régészek olyan romokat tártak fel Izraelben, amelyek a bibliai Dávid király városának maradványai lehetnek, ami elsőként bizonyíthatja, hogy az ókori zsidó birodalom valóban létezett.
Liftfülkénél szűkösebb házi zárkában tartotta 21 éves fiát 8 héten át egy férfi Bolíviában, mert az ifjú ellopott 3 csirkét.
A nemzetközi közösség nyomásával szemben Izrael PR szakemberei minden lehetséges módszert bevetettek: a biztonsági helyzetről érveltek, a szűk határok veszélyeiről, a stratégiai fenyegetésről. Egyelőre azonban úgy fest: a világ nem figyel. Amikor Izrael így érvel, a világ mindig igyekszik „megoldást” találni a kérdésre: műholdak bevetése, kamerák, elektronikus kerítés, nemzetközi erők, demilitarizált övezetek.
Az Egyesült Államok elnöke gyakran hivatkozik beszédeiben az igazságra – ezzel párhuzamosan azonban könnyen figyelmen kívül hagy bizonyos tényeket. Obama igazságaiból és a tényekből tallózunk.
A középkor példaértékű, az iszlám egy katolikus számára is fontos tanulság – avagy a Jobbik elnökének egyfajta számvetése.