Közben a vagyonosodási vizsgálatot kért a rendőrség a támadó csoport vezetői, mindenekelőtt Sztojka Iván ellen. Enying polgármestere azt mondta, hogy hiba lenne, ha az APEH nem vizsgálna olyan látványos vagyongyarapodást, mint amilyen Sztojka Iváné. Az Apeh adótitokra hivatkozva a vagyonosódási vizsgálatot nem erősítette meg.


A férfi anyja azt mondta, hogy egyszerű, tisztességes emberek ők, és bodzagyűjtésből és vasazásból élnek. Közben a nyomravezetői díj 2 millió forintra emelkedett, mivel a Veszprém megyei önkormányzat képviselői keretük terhére egymillióval megtoldották a rendőrségi díjat.

A képeket egy rendőrségi térfigyelő kamera rögzített tavaly nyáron a siófoki sétányon. A tömegben valószínűleg a körözés alatt álló Sztojka Iván is ott van. A 100-150 fős csoport felvonulása Balázs Árpád siófoki polgármester szerint az enyingi banda erődemonstrációja volt amiatt, hogy nem tudták kiterjeszteni befolyásukat a vendéglátósokra.

Lakossági bejelentések alapján az enyingi banda tagjai zsarolásból, futtatásból, lopásból és betörésből élnek. Az enyingi bűnbandáról a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány, Lasanczi Zoltán azt mondta: ilyen bűnbandáról neki nincs tudomása. Az országos főkapitány szerint Sztojkáék eddig nem jelentettek problémát.

Sztojka Iván még bujkál, az általunk megkérdezett kriminológus szerint azonban rövid időn belül rendőrségi kézre kerül.