Nem lehet önvédelemre építeni a kihívások idején, mivel a befelé forduló országok hátrányba kerülnek a nyitott társadalmakkal szemben.– hangsúlyozta Sonja Licht, a Demokratikus Átalakulás Nemzetközi Központja által szervezett tanácskozás házigazdája.

Az ATV kérdésre a konferencia egyik fő szónoka, Ricardo Lagos volt chilei államfő elmondta: a váláság nem adhat okot a kormányoknak arra, hogy csökkentsék az emberek demokratikus jogait.

„A kérdés ma az, hogyan lehet a piacokat úgy stabilizálni, hogy közben ezek a beavatkozások ne tegyék kiszolgáltatottá az állampolgárokat. Biztosítani kell a demokratikus ellenőrzést azok az intézmények felett is, amelyeket az állam bíz a válság kezelésével.” – mondta Ricardo Lagos volt chilei államfő.

A civilben közgazdász végzettségű chilei államfő sikeres és független gazdaságpolitikájának köszönhetően 2006-ban, elnöki ciklusa végén is megőrizte 70 százalékos támogatottságát.

A tanácskozás résztvevői a gazdasági válság mellett arra is keresték a választ, hogyan lehet összeegyeztetni a terrorizmus elleni harcot a demokrácia és az emberi jogok védelmével.