Az rendészeti tárcavezető a HírTV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy két hete kérték az ügyben az amerikai hatóságok segítségét. Korábban a kormányszóvivő ezzel ellentétesen nyilatkozott.
A portálon szervezték egyebek mellett a július 5-i melegfelvonulás elleni tüntetéseket, emellett nyüzsgött a fasiszta, náci, nyilas rasszista írásoktól. Az amerikai szerverrel működő lapot két nappal a rendezvény előtt tiltották le. Egy éve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is kezdeményezte az oldal leállítását, akkor az amerikai hatóságok a szólásszabadságra hivatkozva nem tettek eleget a kérésnek.
FH / ATV.hu

