A gázoló betuszkolta Margit nénit az autójába, de a súlyosan sérült idős nőt nem a baleseti sebészetre, hanem Baktóba vitte, ott kidobta a kocsijából, majd elhajtott.

Még mindig reszketek! Nézze meg, remeg a kezem és a lábam! – mondja a szegedi egyetem baleseti sebészeti klinikáján Margit néni a delmagyar.hu oldalnak nyilatkozva. A 83 éves asszonyt a tarjáni víztoronynál, a kijelölt gyalogátkelőhelyen szombat reggel hét óra előtt öt perccel elütötte egy „sötét színű" autó, azóta már kiderült, hogy egy Skoda. A Budapesti körúton lakó Margit néni egy kosárral a kezében a Penny Marketbe tartott, kenyeret, tejet akart vásárolni.

– Az ütközéstől elestem, rázuhantam a garabolyra, ami összetört. A szemüvegem is leesett, nem lett meg. Akkor még nem éreztem fájdalmat, nagy nehezen felálltam – meséli el-elcsukló hangon Margit néni.

A gépkocsi vezetője megállt, előbb megkérdezte az idős nőtől, hogy „Mamikám, fáj-e valamije?", majd betuszkolta az autó jobb hátsó ülésére. A jármű vezetője, az asszony szerint egy harminc év körüli férfi előtte azt mondta, ne hívjanak rendőrt, beviszi ő a sürgősségire, induljanak, ne tartsák fel a forgalmat. A balesetet többen is látták, egy nő odakiáltotta: „Aztán oda is vigye, mert megismerjük magát!"
Mivel a lányom nélkül én már nem nagyon megyek sehová, kértem az autó vezetőjét, hogy előbb hozzájuk vigyen. Nem messze laknak, a férjével és a kisebbik lányunokámmal Baktóban élnek. Amikor odaértünk a házhoz, a férfit megkértem, csengessen be. Kiszállt, de azzal tért vissza, hogy nincsenek otthon. Kértem, ismételje meg, de ugyanazzal jött vissza. Rosszat sejtettem, ugyanis tudtam, hogy a vejemnek és az unokámnak mindenképpen otthon kell lennie. Mondtam neki, hogy akkor menjünk vissza a baleset helyszínére, és hívjuk ki a rendőröket – folytatja nagy fájdalmait legyűrve, az ágyán felülve a nyugdíjas asszony.

A skodás azonban nem a tarjáni víztorony, hanem a töltés irányába indult. Margit néni megkérdezte, miért erre mennek, mire a férfi azt mondta, a főút erre van. Az idős nő ekkor már nagyon rosszat sejtett, félt, de csak annyit tehetett, hogy átcsúszott a vezető mögötti ülésre, és amikor meglátott egy velük szembe közeledő világos színű autót, menet közben kinyitotta az ajtót. „Hátha feltűnik nekik!" A skodás ráripakodott, menet közben becsukta és bezárta az ajtót. Margit néni megpróbálta megragadni és megharapni „elrablója" kezét, de ez az akciója nem sikerült. Átmentek a töltésen, el a Bika-tó mellett. Az asszony hátulról megragadta a férfi fejét, belekapaszkodott a fülébe, de az „emberrabló" kiszabadította magát. Füldugója a nő kezében maradt.

– Ekkor már nem „mami", hanem „nyanya" voltam. Az autó megállt a néptelennek tetsző Pihenő utca végén. A férfi kipattant, kinyitotta a hátsó ajtót, kirántott, és belökött a pocsolyába. Ha jól emlékszem, közben azt kiáltotta, hogy „Kellett ez, nyanya?". Elestem, elterültem. A víz legalább 20 centiméteres volt. A csizmámba befolyt a sáros lé, a ruhám pillanatok alatt átázott, a bőrömön éreztem a hideget. A férfi mellém dobta az összetört kosaramat is, majd elhajtott – meséli újra és újra átélve a történteket Margit néni. A 83 éves asszony nagy nehezen felállt, fájt a lába és a keze. Nem tudta, mitévő legyen. Egyre jobban fázott. A hideg átjárta az egész testét. Egy nő elhaladt mellette, de nem segített neki, még csak rá sem nézett. Nemsokára egy férfi bukkant fel, Margit néni tőle kért segítséget. A férfi nem habozott, azonnal hívta a mentőket és a rendőrséget.

Hálás vagyok annak a férfinak, az életemet köszönhetem neki. Ha nem segít, valószínűleg tüdőgyulladást kapok, és meghalok. A mentősöknek és a rendőröknek is köszönettel tartozom, mindent megtettek, hogy mielőbb megfürödhessek és száraz ruhába bújhassak. Annak a férfinak, aki elgázolt, és mondhatjuk úgy is, hogy elrabolt, egyszer szeretnék a szemébe nézni. Megkérdezném tőle, miért lökött a pocsolyába, miért nem tett le inkább a fűbe, vagy miért nem hagyott ott a lányomék házánál – fejezi be a számára is hátborzongató történetet a 83 éves Margit néni.

Elfogták

A Szegedi Rendőrkapitányságon a baleset után néhány órával már kihallgatták a gázolót. A 43 éves szegedi férfi megtudta, hogy azonosították és keresik, ezért önként jelentkezett. Közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása és személyi szabadság megsértése miatt folyik ellene büntetőeljárás. A férfi beismerő vallomást tett, de „tettére magyarázatot nem adott" – tájékoztatta a delmagyar.hu lapot Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

delmagyar.hu