Korábban többször tett rasszista kijelentéseket az a 23 éves fiatalember, aki a pécsi egyetemen lelőtte egyik csoporttársát, három másik személyt pedig megsebesített. A HETEK című hetilap csoporttársaira hivatkozva azt írja, G. Ákos a külföldi hallgatókat szidta, mondván: „elveszik tőlünk a helyet”. Emellett azt is kérdezgette egyik-másik csoporttársáról, hogy nem-e zsidó vagy roma. Egyikükkel össze is veszett, mikor kiderült, hogy az illetőnek volt zsidó a rokonai között. Ismerői szerint a fiú nem őrült, egyszerűen csak gonosz.

A hetilap azt írja, számos jel arra utal, hogy Ákos előre kitervelte a bűntényt. Már előző nap nagyon ideges volt. A délutáni gyakorlaton ököllel verte a vasszekrényt, mert nem tudta leírni az adatokat a kivetítőről. Miután a társa, akivel együtt dolgozott, rászólt, hogy ne csapja rá a vasajtót a lábára, visszaszólt: „Mekkora paraszt vagy! Úgy pofán verlek, hogy nem érdekel, mi lesz a következménye.” Este pedig kitörölte minden adatát az iwiw-ről.

Irigységből ölt?

A hallgatók szerint Ákos tudatosan választotta ki áldozatait. Valószínűleg a harmadik fiút is lelőtte volna a baráti társaságból, ha az nem ugrik ki az ablakon. Lehetségesnek tartják, hogy a gyilkosság hátterében féltékenység (vagy irigység) áll: az áldozat és a meglőtt hallgató népszerű, tehetséges, láthatóan jó családból származó, könnyed és kiegyensúlyozott személyiségű fiúk voltak, akiket a lányok is nagyon kedveltek.

Az a tény is beszédes, hogy a tanárok, akik ismerték a csoportot, rögtön tudták, hogy ő a tettes, amikor hallották a hírt a gyógyszerészek között történt lövöldözésről. Miután elfogták és bevitték a rendőrségre, az arcán széles mosollyal hintázgatott a székén. Felfogta, hogy mit tett, de láthatóan nem bánta meg. Ezt ki is fejezte a rendőröknek, és utalt rá, hogy áldozatait nem véletlenszerűen választotta ki.

G. Ákost – mint írtuk – ma hallgatták volna ki, ám ez elmarad. Egészségi állapota miatt ugyanis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállították. Visegrády Zoltán, a lövöldöző fiatalember ügyvédje az MTI-vel korábban azt közölte: védence nincs abban az állapotban, hogy vallomást tegyen, de valószínűsítette, hogy az még e héten megtörténik.

HETEK/atv.hu