A katonákat ért stressz és nyomás miatt a tavalyi évben összesen 140-en dobták el maguktól az életüket, az idén elkövetett öngyilkosságok száma azonban már november közepén elérte ezt a számot. A nyilvánosságra hozott adatok az Egyesült Államok afganisztáni missziójával kapcsolatban is aggodalomra adhatnak okot. Barack Obama ugyanis további csapatokat küldene a térségbe a tálib lázadók megállítására.

„Szinte biztos, hogy az idei évben több lesz az öngyilkosságot elkövetők száma a seregben. Természetesen örülnénk, ha ez nem így lenne, de sajnos ismerjük a helyzetet. Folyamatosan számokról és százalékokról beszélünk, de a valóságban minden eset mögött egy ember áll, akiknek családjaik és barátaik voltak, és akiknek még lett volna dolguk a jövőben. Minden veszteség szörnyű” – mondja a hadsereg főparancsnok-helyettese, Peter Chiarelli tábornok.

A nemrég nyilvánosságra hozott adatok kizárólag a hadseregben elkövetett öngyilkosságokról szólnak. A légierőnél vagy a tengerészgyalogosoknál történt hasonló eseteket egyelőre még nem ismertették. A felmérések szerint a hadseregben az idei évben öngyilkosságot elkövetőknek csupán kétharmada vett részt külföldi bevetésben, egyötödük viszont mentális betegségektől, gyakran depressziótól, szenvedett.

atv.hu