Kiszámítható, biztonságot adó költségvetést szeretne a Fidesz, ha kormányra kerül, ehhez pedig jó példa lehet az angol modell, ahol három évre tervezik az ország költségvetését – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint ugyanis ez lenne az ideális. Azt is leszögezte ugyanakkor, hogy egy többéves költségvetés esetén is minden évben törvényben meg kell határozni, hogy az adott esztendőre rendelkezésre álló pénzt mire költi az ország. Szerinte a válság idején is közép- hosszú távú tervezés kell.
Egyszeri, nagyarányú adócsökkentés
A párt terveiről úgy fogalmazott: minél nagyobb a gazdasági válság, annál nagyobb arányú adócsökkentésre van szükség. A Fidesz elnöke azonban az általuk tervezett egyszeri, nagyarányú adócsökkentés mértékéről konkrétumot nem mondott. Orbán Viktor úgy látja, hogy ez attól függ, hogy mennyi csontváz eshet ki jövőre a szekrényből, a pártelnök szerint ugyanis a 2010-es költségvetés blöff, a számok hamisak. 2010 végén például 3,8 százalékos hiánnyal számol, holott az ő számításaik szerint a költségvetési hiány 7,3-7,5 százalék körül lesz majd.
A negyvenperces interjúban hosszan beszélgettek a Fidesz azon tervéről, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtene. Arra a felvetésre, hogy az évente százezer új munkahely létrehozásának ötlete pillanatnyilag olyan, hogy arra "Obama elnök vagy Merkel kancellár is megnyalná mind a tíz ujját", Orbán Viktor azt mondta: "én már csináltam ilyet".
A Jobbik és az MSZP nem ellenfél
Orbán Viktor kijelentette, hogy sem az MSZP-t, sem pedig a Jobbikot nem tekinti ellenfélnek; a Fidesz ellenfele - megfogalmazása szerint - a szegénység, a munkanélküliség, az erőszak vagy épp a hivatallal való visszaélés. Azt mondta, hogy a Fidesz egy demokratikus párt és ő maga nem vállal szerepet, illetve nem irányít olyan kormányt, amelyben akár MSZP-s, akár jobbikos politikus van. Nem tervez tehát koalíciót egyik párttal sem, de az esetleges kétharmados parlamenti többséggel összefüggésben azt ajánlotta kérdezőjének, ne tegyen erre nagy téteket.
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője azt is elmondta, hogy a kormányzásuk ideje alatt képviselt romaprogramra büszke, hiszen míg 1998-ban csupán 100 roma tanulhatott ösztöndíjasként, addig 2002-ben már 12 ezren. Orbán Viktor hozzátette: ha 2010-ben ismét kormányra kerülnek, a családi pótlék kifizetését feltételekhez kötnék.
A futball- huliganizmust felszámolná
A pártelnök a futball-huliganizmussal kapcsolatban azt fejtette ki, hogy néhány hónap alatt felszámolható. Szerinte a tulajdonosokkal - klubokkal - együttműködve ismét családi program lehet egy-egy focimeccs. Szerinte most Magyarországon "kupleráj", "zűrzavar" van, az állam pedig egy szétcsúszás állapotában lévő közösség. Törvényes rend lesz Magyarországon - jelentette ki.
atv.hu / FH / MTI

