„A kultúrrendőrség felállítását én már régen szorgalmazom, de sajnos sem én, sem híveim nem kerültek olyan pozícióba, hogy érvényt tudtak volna szerezni ennek a praktikus és közhasznú kezdeményezésnek.

Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a trianoni országcsonkítás idején.
Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál.
Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy - egyre csökkenő létszámú - fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (megszülető) generációnak.

„Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!" Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért. Erkölcsi gátlásunk ne legyen. Ezek gyilkosaink, és mérgeiket ki kell iktatnunk a szervezetünkből. Ha már a „magyar" kormány, a „magyar" írószövetség, a „magyar" könyv-erjesztők egyesülete ezt nem teszi meg. Mellesleg, ők is kiiktatnak minket, csak jóval nagyobb háttérrel, jóval aljasabban, és még csak nem is titkolva.

A cél az, hogy ha egy magyar ember meglát egy Esterházy- vagy egy Bacher-kötetet, álmából felkelve is a szemeteskuka felé pislantson, és félig beragadt szemmel, esetleg ásítást elfojtva is egy nagy ívű elhajító mozdulatot tegyen. Harcba barátaim, csatára, fel a szent küzdelemre!”- írja Pozsonyi Ádám a Demokratában.

A gyűlölködő publicisztika nagy felháborodást váltott ki, Andrassew Iván például levélben hívja fel a figyelmet Heinrich Heine 1820- as kijelentésére, miszerint „ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek”.

atv.hu