Az MSZP frakcióigazgatója egy hétfői újsághír nyomán azt mondta, hogy Kovács László pártelnökként és EU-biztosként is rengeteget segített Magyarországnak. „Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ne köszönnénk meg, ha bármely vezető politikus hozzáadja tapasztalatát a kampányhoz. A kormányfő-jelöltségről először belül kell egyetértésre jutni, és utána egységesen, kész csapattal kilépni a nyilvánosság elé.” – jelentette ki Tóbiás.
Együttműködőbb kampány kell
A frakcióigazgató szerint 2010-ben a korábbiakhoz képest jóval együttműködőbb, az egységre építő kampányra lesz szükség. „Személyiség helyett a teljesítményt kell előtérbe állítani” – véli Tóbiás, aki szerint nincs szükség arra, hogy Orbán Viktor vagy bárki más a jobboldalon felvállalja a baloldali emberek képviseletét. Mint mondta: „Ma Magyarországon egyetlen baloldali párt van, és ez az MSZP, amely nem zászlót lobogtatva, hanem valódi tettekkel akar segíteni az országon”.
A Fidesz elnökének a lakásárverezések tilalmára vonatkozó javaslatát Tóbiás József üdvözölte, de feltette a kérdést, hogy igazságos lenne-e minden „bedőlt hitelre állami felelősséget vállalni”. Nincs olyan, hogy Orbán Viktor kasszája, csak az adófizetők pénze, amelyet nem lehet tetszés szerint osztogatni. „A Fidesz elnöke viszont akkor nem jeleskedett, amikor a krízisalapot kellett volna támogatni.” – tette hozzá.
Magyarország nem Orbánnal fog kezdődni
„Magyarország nem Orbán Viktorral fog kezdődni, hanem létezik már ezer éve. Nem elég illúziókat kelteni, hogy mindenkinek mindent megígérünk, mert ez a szükségszerű kudarc után a szélsőjobbot erősíti” – szögezte le Tóbiás József. Szerinte a Fidesz elnökének a parlament csökkentésére vonatkozó javaslata azért visszás, mert az ellenzéki párt az elmúlt években nem szavazta meg az erre vonatkozó szocialista javaslatot.
Kovács a lehető legtöbbet szeretné tenni az MSZPért és az országért
Kovács úgy nyilatkozott, olyan feladatot szeretne kapni, ami lehetőséget ad számára, hogy érdemben befolyásolni tudja az MSZP teljesítményét, és amivel elő tudja segíteni a jelenlegi közvélemény-kutatási előrejelzéseknél kedvezőbb választási eredményt. Arra a kérdésre, milyen posztban látná szívesen magát, azt mondta, a párt vezetésével közösen kell megtalálniuk a számára ideális feladatot. Azt a feladatot, aminek segítségével a lehető legtöbbet teheti pártjáért és az országért.
Lapunk megkérdezte Nyakó Istvánt, az MSZP szóvivőjét, milyen szerepet szánnak Kovácsnak, ha lemarad a biztosi posztról. A szóvivő igyekezett kiemelni Kovács érdemeit, hisz pártelnökként pont akkor állt helyt, mikor az MSZP elvesztette az országgyűlési választásokat. „Emberi nagyságát, pedig az mutatja, hogy 2001-ben visszalépett a miniszterelnöki jelöltségtől”, mondta Nyakó.
A szóvivő felelevenítette Kovácsnak azt a mára már legendássá vált mondását is, miszerint „jobb egy győztes párt második emberének lenni, mint egy vesztes párt első emberének”. Kovács az uniós biztosi kihívás akadályait is simán vette, úgy tudott uniós biztos lenni, hogy közben hazája érdekeit is szolgálta.
„A magyar baloldal számít Kovács Lászlóra.” Konkrét feladatkörökről egyelőre nem akart nyilatkozni Nyakó, mint elmondta, erről azután érdemes beszélgetni, miután napokon belül eldől, kit jelöl Bajnai Gordon az uniós biztosi székbe. Kovács elképzeléseit azonban az elnökség közös megegyezéssel akceptálni fogja. Arra a kérdésre, hogy vajon minden elképzelésére vonatkozik-e ez az egyetértés, tekintettel arra, hogy sokan már arról suttognak, Kovács akár a miniszterelnök-jelölti székre is bejelentkezne, Nyakó úgy válaszolt, meg fogják találni a megfelelő feladatot Kovácsnak.
„Kovács László a rendszerváltó generáció tagja, minden olyan tulajdonsága megvan, ami az MSZP választási sikerét elősegítheti”, mondta a párt szóvivője.
atv.hu

