Mint az mára közismertté vált, Edelény polgármestere a közelmúltban arra utaló nyilatkozatot tett, hogy terhes roma asszonyok szándékosan okoznak kárt magzataiknak, hogy így több családi pótlékhoz jussanak. Az azóta számos fordulatot vett ügy most új szakaszába ért: a meggyanúsított roma nők jogi útra terelték sérelmüket.

Háromszázhatvankilenc szendrőládi és laki cigány asszony és Bordás Géza feljelentette Molnár Oszkárt. Dr. Mészáros János megyei főügyész vette át pénteken délelőtt a Molnár Oszkár edelényi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő ellen hozzá bevitt feljelentéseket.

Szendrőládról 254, Lakról 115 cigány nő feljelentését adta át Káló Norbert, a Bhim Rao Egyesület tagja, a Szendrőládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese. Feljelentette Molnár Oszkárt Bordás Géza is, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, az ő feljelentésével kapcsolatban is elmondta a megyei főügyész: minthogy Molnár Oszkár országgyűlési képviselő, az ügy a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tarrtozik. Oda továbbítja a jövő hétfőn a feljelentéseket.

Ezekben többek között az áll, hogy Molnár Oszkárnak a szendrőládi és laki roma asszonyokkal kapcsolatos, az edelényi képviselőtestület előtt tett kijelentései „nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó” mondatok voltak. Mint a beadvány fogalmaz: „Molnár Oszkár a kijelentését bizonyítékokkal nem támasztotta alá, általánosításával megrágalmazta a Magyarországon élő összes roma asszonyt (az asszonyok feljelentésében ez egyes szám első személyben íródott – a szerk.) azzal, hogy szándékosan ártani akarnának/akarnék gyermekeiknek/gyermekemnek. Ezen kijelentésével előítéletet gerjesztett a szendrőládi és laki nőkkel szemben, akiknek azt kellene bizonyítaniuk ország-világ előtt, hogy nem károsították magzataikat...”

A megyei főügyész arról tájékoztatta Káló Norbertet és Bordás Gézát, hogy az ügy menetéről, állásáról kérésükre a Központi Nyomozó Főügyészségtől kaphatnak majd információt.
"Örülök, hogy megtették a feljelentést..."

Molnár Oszkár a feljelentésekkel kapcsolatban így reagált: „Örülök, hogy megtették ellenem a feljelentést, és arra kérem a sajtóképviselőit, hogy innentől bízzák az ügyet az ügyészségre.”

Az ATV Jam című műsorának csütörtökön volt vendége a polgármester. Akkor azt állította – Egy gondolatsor végén mondtam mindezt, ami pedig a videómegosztó oldalra felkerült, az egy vágott anyag. Hozzátette: szó szerint nem mondta ki, hogy romákról beszél. Viszont akkor felmerül a kérdés: kikről volt szó?

Zamecsnik Péter ügyvéd pedig azt jelentette ki korábban az üggyel kapcsolatosan, hogy az a polgármester, akinek tudomása van arról, hogy a roma asszonyok bántalmazzák magzatukat, de nem tesz feljelentést, bűncselekményt követhet el. Zamencsik hangsúlyozta: a polgármester hivatalos személy, neki nincs mérlegelési joga ilyen esetekben. A város első embereként más állampolgári kötelességei vannak, mint egy polgárnak. - hangzott el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Borsodonline / atv.hu