Baló Györgyös lábtörlőt árusít a Morvai-közeli hírportál” – tudatta még júliusban az atv.hu. A cikk arra az ellentmondásra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a Jobbik képviseletében EP-mandátumot szerzett Morvai Krisztina nem csak a neonáci hírportálhoz áll közel, hanem – ha nem is annyira, de - Baló Györgyhöz, gyermekei apjához, papírforma szerinti férjéhez is.

Kiderült továbbá, hogy a lábtörlőket igény szerint látja el a gyártó különféle közéleti szereplők arcképével: a hirdetésben többek Gyurcsány Ferenc, Horn Gábor, Fekete Pákó, Terry Black és Győzike is szerepel Baló mellett.

Nem bujkál

Az írás megemlítette, hogy bár a gyártó nincs feltüntetve, a gyors szállítási határidő nem hagy kétséget afelől, hogy a termék Magyarországon készül. Néhány nappal a cikk megjelenése után nem várt fordulat következett: jelentkezett a gyártó, Kása Attila, hogy tudassa, ő bizony nem bujkál, sőt, történetét és arcát is kész a nyilvánosság elé tárni.

- Hát, kell némi aberráció ahhoz, hogy fáradtan hazatérve a munkából Gyurcsány Ferenc vagy Győzike nézzen farkasszemet az emberrel, de úgy látszik, van, aki attól frissül fel, ha megtaposhatja a képüket – állít ki nem túl hízelgő bizonyítványt vevőiről Kása Attila. A 32 éves férfi a szüleivel, munkanélküli apjával és a postánál dolgozó anyjával él 60 négyzetméteres otthonukban. Azon kevesek egyike, akik tudják, mi az a flockolás. Sőt nem csak tudja, műveli is a porszórásos eljárást. Flockolással díszíthető ruha, szőnyeg, szemüvegtok, szobor, vagy akár járművek műszerfala.

Kása Attila se lábtörlővel kezdte: Egy Magyarországon világmárkaként ismert termékcsalád kesztyűjének flockolására kapott megrendelést: a rossz minőségű, beszerzési áron 50-60 forintnál nem drágább műszálas kesztyűre vitte fel a cég emblémáját páranként 100 forint körüli összegért. A kesztyű 7-8 ezer forintért kapható a kereskedelemben, miközben – Kása elmondása szerint – Ausztriában azt se tudják, hogy létezik az úgynevezett világmárka.

Egy termelő, tíz csencselő

- Akárhova nyúltam, mindenhol azt láttam, hogy egy gyártóra 10 szolgáltató jut, akik nem csinálnak semmit, csak adják-veszik egymás között a megtermelt dolgokat, a gyártók meg sorra mennek csődbe. Inkább szolgáltatni szeretnének az emberek, nem pedig munkával előállítani valamit. Így jut rám, mondjuk, 10 csencselő, és ezért kerültem csődhelyzetbe – meséli Kása.

Februárban azonban felcsillant a remény, igaz, először csak ötlet képében: mi lenne – gondolta Kása -, ha közéleti szereplők arcképével díszítené a lábtörlőket? Talán jobban fogyna, mint a cicás-kutyusos-vicces feliratos változat. Kása számára nem volt kérdés, hogy elsőként Gyurcsány Ferenc arcmását flockolja a termékre.

A próbadarab gyorsan elkészült, a fogadtatás pedig minden várakozást felülmúlt: egy hét alatt közel 50 megrendelés érkezett. – Az első darabot egy barátomnak adtam, ő bevitte a munkahelyére, ahol meglátták a kollégái, és rögtön beindult az üzlet.

Kása Attilát nem szédítette meg a siker. Hideg fejjel gondolkodva hamar rájött, hogy reklám híján nem számíthat tartós fellendülésre. Így hát levelet fogalmazott, arra kérve a címzetteket, segítsék vállalkozását szívességből, azaz ingyen. A 15 megszólított hírportál közül egyedül a kuruc infó méltatta válaszra.

A 23 éves Transporter

- Olyasmit próbáltam kitalálni, amit csak én forgalmazok. És azért forgalmazom csak én, mert más nem meri. Nincs olyan vállalkozó, és nincs olyan portál, amelyik bevállalja ezeket a lábtörlőket – ad helyzetértékelést a gyártó.

De hát mit veszíthetne Kása Attila? Legrosszabb esetben elveszik mikrobuszát, a 23 éves WV Transportert, és elveszik veszteséges vállalkozását. Így okoskodott, majd pedig levonta a konzekvenciát: igazán nem nagy kockázat.

És mit nyerhet? Korábban, amikor nem maga forgalmazta a lábtörlőket, az anyagköltségen felül 12 forint haszna képződött darabonként. Ahhoz, hogy úgy-ahogy megéljen, napi ezer lábtörlőt kellett flockolnia, ami nem lehetetlen, viszont 16 óra munka szükséges hozzá megállás nélkül.

Most viszont „dühöng az üzlet”, ráadásul a gyártó és a végfelhasználó között nincs egyetlen haszoncsökkentő láncszem sem. Kása Attila három hét alatt egymillió forintot kasszírozott. Igaz ugyan, hogy az összeg fele valamilyen formában az állami költségvetést gazdagítja majd, mert a vállalkozó kényesen odafigyel nyugtaadási kötelezettségére, ám még így is marad annyi haszon, hogy előbb-utóbb kikászálódhat az adósságspirálból.

Orbánt nem

- Konzervatívnak vallom magam, a legrokonszenvesebb személy számomra a köztársasági elnök – avat be politikai meggyőződésébe a gyártó, majd az is kiderül, hogy világéletében a Fidesz szavazója volt. E tényből szinte automatikusan adódik a kérdés: gyártana-e Orbán Viktoros lábtörlőt? Nem gyártana. Annak ellenére nem, hogy a kurucinfósok kérték, tegyék fel a palettára a Fidesz elnökét is. Eddig azonban összesen négy darab megrendelés érkezett rá, a gyártás pedig minimum 10 darab esetén indul. - De ha rendelnének ezret, akkor sem tudnám megcsinálni, mert olyan sokat rendelnek Gyurcsányból – mondja Kása.
- És ha nem rendelnének Gyurcsányból?
- Akkor megcsinálnám.
- Annyira azért nem rajong Orbán Viktorért?
- Nem azt mondtam, hogy nem rajongok érte: ez üzlet. De adjon nekem valaki tisztességes megélhetést, és be is fejezem a lábtörlőgyártást.

A válaszható személyek listáját átnézve mindenesetre hamar kiderül, melyek a bekerülés kritériumai: a lábtörlőre szánt illető legyen balos, vagy liberális, vagy zsidó, vagy cigány, vagy külföldi, vagy homoszexuális. Vagy ezek valamely kombinációja. Kása Attila megerősíti fentieket, és hozzáteszi: a honlap munkatársai állították össze a kínálatot.

A teljes cikk a Hetek pénteki számában olvasható.