A Magyar Hírlap múlt hét csütörtökön arról számolt be, hogy értesüléseik szerint a Hit Gyülekezete az MDF-t támogatja az EP-választáson, és a két szervezet erről megállapodást is kötött. Herény Károly, az MDF képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában cáfolta, hogy bármilyen paktumot kötöttek volna az egyházi közösséggel, szerinte ez „ostobaság”. Az igazság Herényi szerint az, hogy csupán meghívott előadó volt a Hit Gyülekezetéhez közelálló Hetek című hetilap klubjában.

„Jól éreztem magam, úgy tudom, hogy készülnek ők majd más pártok képviselőit is meghívni, és gondolom ők is elfogadják a meghívást” – mondta a műsorban Herényi. Az MDF politikusa úgy fogalmazott, hogy meglepetésére „ott nagyon sok százan voltak, nagyon értelmes és tisztességes emberek, akik az előadás után roppant érdekes, és értelmes kérdéseket tettek fel”.

Herényi Károly nem érti, miért kérik számon rajta, hogy elfogadta a Hetek meghívását:

„Engem azért döbbent meg ez a dolog, mert mi a baj ezzel a Hit Gyülekezettel? Ők is keresztény emberek” – mondta Herényi, aki elmondása szerint egy katolikus paptól is kapott SMS-t arról, hogy kifejezetten jó, hogy ezek a keresztény emberek is lassan kikerülnek a megvetettség, kirekesztettség státuszából, és normális emberszámba veszik őket.

Herényi Károly ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle együttműködésre készülnének az egyházi közösséggel.

„Egyházakkal nem lehet együttműködés. Ugye ez a kettő valahogy sehogy se jön össze” – véli Herényi.

A Hit Gyülekezete cáfol

A Hit Gyülekezete nem kötött támogatási megállapodást a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) - mondta Kiss Márk, a Hit Gyülekezetének sajtóreferense. Azt ugyanakkor érzékelik, hogy Bokros Lajos népszerű a Hit Gyülekezetének tagjai között. Az azonban magánügy, hogy a politikusok közül a hívek kivel szimpatizálnak - tette hozzá.

Kiss Márk elmondta azt is: Bokros Lajos csütörtökön a Hit Gyülekezetének Gyömrői úti felsőoktatási intézményének dísztermében, a Hetek Közéleti Klub meghívására tart majd előadást. A gazdaságpolitikai konferencián többek közt felszólal még Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Konvergencia Tanács egykori tagja és Heim Péter, az Aegon Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A sajtóreferens megerősítette az Index azon értesülését, mely szerint az elmúlt hetekben Herényi Károly vendége volt a Hetek szerkesztőségének. Az internetes újság szerint az MDF egykori frakcióvezetője a párt körül zajló eseményekről adott tájékoztatást az érdeklődőknek, akik között akkor is ott ült az egyház vezetője.

Az Index szerint az esemény után az MDF belső ellenzékének köreiben elterjedt, hogy Herényi Károly és a Political Capital tanácsadó cég őt kísérő munkatársai azért jártak a gyülekezet központjában, hogy segítséget kérjenek kopogtatócédulák gyűjtéséhez. A pártvezetéssel szembenállók szerint mivel a Tisztelet Társasága szakított az MDF-fel, "Dávid Ibolyáék" a gyülekezet irányába próbálnak új "civil kapcsolatot" kiépíteni - olvasható az Index cikkében.

Viniczai Tibor, az MDF európai parlamenti választási kampányfőnöke még pénteken az MTI-nek a Magyar Hírlap azon értesülésére, mely szerint a Hit Gyülekezete ezentúl nem az SZDSZ-t, hanem az MDF-et segíti majd a választási kampányokban, és a kisegyház tagjai is bekapcsolódnak majd az MDF ajánlószelvényeinek gyűjtésébe, azt mondta: a Hit Gyülekezetének neve az MDF-nek semmilyen elnökségi, országos választmányi, kampánystábi ülésén nem merült fel.

Azt viszont hallotta, hogy a Hit Gyülekezete "szimpatizál" az MDF-fel - jegyezte meg.

atv.hu/MTI