Egy hónappal a Haitit romba döntő földrengés után az orvoscsoportok még mindig traumás sérülteket látnak el, miközben a rossz higiénés körülmények és a túlzsúfolt táborhelyek következtében megjelenő betegségek miatt a betegek újabb hulláma árasztja el őket.
Trauma utáni stressz
A szörnyű derékfájás miatt álmatlanul töltött három éjszaka után az 53 éves Anne Setoute türelmesen vár a sorára a Canape Vert kórházban Port-au-Prince-ben, Haiti fővárosában. Háza a január 12-i földrengésben összeomlott, és ráesett egy törmelékdarab. Az asszony még mindig az utcán él. Az 55 esztendős Jean-Baptiste Andre első alkalommal érkezett kezelésre. Bár nem sérült meg a katasztrófában, most úgy érzi, lábfejei égnek, és görcsöl a gyomra. Az orvosok szerint a poszttraumás stresszből eredő hát- és gyomorfájdalom rendkívül elterjedt a túlélők között, mivel maga a katasztrófa, majd az utórengések és az azt követő káosz óriási szorongást váltott ki az emberekben.
„Az első pszichológus-csoport főként a mentésben résztvevőket látta el” – ismerte be Damien Deluz, a kormány pszichológusa. A tisztviselő szerint az ehhez hasonló katasztrófák esetében van egy sokkos szakasz, aztán amint az élet visszatér a normális kerékvágásba, újra megjelenhet a szorongás, és sok esetben alakul ki poszttraumás stresszbetegség (PTS).
Az egyik Port-au-Prince-i ipari negyedben fekvő tábori kórházat vezető 23 esztendős ápolónő, Danielle Laporte-Chastes szerint különféle betegségek jelennek meg a földrengés következtében kialakult lakhatási körülmények miatt. „A legsúlyosabb problémát jelenleg a különféle fertőzések jelentik, különösen azok, amelyek a rossz higiénia következtében alakultak ki” – nyilatkozta az ápolónő, aki a katasztrófa előtt a szomszédos Dominikai Köztársaságban dolgozott. A hatóságok azonban egyelőre nem beszélnek valódi járványról.
Visszaáll a „normális gyógyászat”
„Az első szakaszt a traumás sérülések, a súlyos sérülések, a csonttörések, gerinctörések stb. dominálják, aztán néhány hét múlva visszatérünk a normális gyógyászathoz” – mondja Christian Riello, a főváros nyugati szélén álló Diquini kórház vezetője. A szülések mellett az orvosok most rengeteg olyan csecsemőt látnak el, akik rossz higiénés körülmények között élnek. Az orvos azt is hozzátette, hogy továbbra is rengeteg beteget nem tudnak ellátni.
Több súlyosan sérült beteg esetében előfordult, hogy túlságosan lassan ért az ellátóhelyre vagy a fővárosba, ezek az esetek azonban szerencsére egyre ritkábbak. A főváros Diquini negyedében begipszelt karú és lábú betegek ülnek összezsúfolódva egy teherautó platóján.„Egy órája tudtam meg, hogy ma este és holnap a bőrátültetés egy specialistája érkezik a Canape Vert kórházba, ezért mindenkit odaküldök, akit össze tudok szedni. Ez életük egyetlen ilyen lehetősége” – mondja Riello.

