Mesterházy: újravágjuk a kampányfilmet, lesz folytatás is
Nem akarunk vitában állni senkivel, újravágjuk a kampányfilmet, készítünk belőle egy új verziót – ezt Mesterházy Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP elnöke azonban hangsúlyozta: minden forrásuk nyilvános, jogszabályokat nem sértettek és arra is odafigyeltek, hogy senkit se bántsanak meg. A politikus elmondta: nem értik, hogy a filmben pozitív példaként szereplő személyek leszármazottai miért tiltakoznak. A pártelnök kijelentette: a filmmel egyfajta látleletet akartak adni Magyarországról.
Orbán Viktor elrugaszkodott a valóságtól, mi nem látjuk azt a sikersztorit, amiről beszél – magyarázta. Az MSZP vezetője elmondta: abszolút számított rá, hogy lesznek, akik tiltakoznak majd a film ellen, hiszen a Fidesz nem hagyhat szó nélkül egy ilyen alkotást. Hozzátette: a kialakult botrány jót tett a filmnek, hiszen eddig összesen 150 ezren nézték meg, ami egy politikai párt esetében jó teljesítmény. Mesterházy Attila azt is elárulta, a közeljövőben készülnek hasonló filmmel, de rövidebb, egy-egy témát körbejáró bejátszásokon is dolgoznak.
A hétvégi évértékelővel kapcsolatban azt mondta: természetesen beszédében megfogalmaz majd kritikákat a kormánnyal szemben, de egy kilábalási stratégiát is fel fog vázolni. A pártelnök annak ellenére sem bánta meg, hogy meghívta az évértékelőre Victor Ponta román miniszterelnököt, hogy a Jobbik bejelentette, tüntetni fog a rendezvény előtt. Mesterházy Attila szerint fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljanak a szomszédos országokkal, mert ez a határon túli magyarok érdekeit szolgálja. Ha két ország között jó a viszony, könnyebb megoldani a vitás kérdéseket, ezért fontos, hogy Victor Ponta is eljön az évértékelőre – magyarázta. Az MSZP elnöke úgy látja, már elkezdődött a kampány a 2014-es választásokra, a Fidesz egészpályás letámadásba kezdett a szocialisták ellen. A politikus kijelentette: felveszik a kesztyűt és nem rettennek meg a Fidesz hadjáratától.