Közleményükben azt írják:

„Hitszegők lettünk, hullarablók – a legpocsékabb nemzet” – írta Teleki Pál Horthynak, és a nemzetek lassan változnak, gondolhatnánk, mert megint utánunk köp minden tisztességes ember, ha megtudja, magyarok vagyunk, pedig, ahogy akkor sem a nemzet volt pocsék, úgy most is csak a Orbán-kormány és annak vezetői üzleteltek egy baltás gyilkossal,  fogadtak el pénzt a keresztény erkölcs nevében egy mélységesen antidemokratikus országtól, ahol szobatársunkat megölni hőstett, ha történetesen örmény, ahol örményt ölni állampolgári kötelesség.

A magyar miniszterelnök ezt a hatalmat szolgálta ki, kényeztette és hízelgett neki, hogy katasztrofális gazdaságpolitikájának következményeit enyhítse.

Mi azonban nem vagyunk a kormány, nem vagyunk Orbán Viktor, és bocsánatot kérünk az örmény néptől, az áldozat családjától, barátaitól, nemzetétől, amiért olyan vezetőket vagyunk kénytelenek eltűrni még egy darabig, akik tisztességről, erkölcsről papolnak, miközben az első adandó alkalommal eladnak bárkit egy kis baksis fejében.

Mi nem vagyunk hullarablók, mi nem vagyunk gyávák és hitszegők.

Találkozunk szeptember 4-én, kedden este hat órakor a Kossuth téren, hogy ne legyen visszataszító állapot magyarnak lenni, hogy tükörbe tudjunk nézi ezután is, hogy ne jogosan vessenek meg minket a szerencsésebb nemzetek polgárai, hogy ne kelljen ezzel az irtózatos szégyennel élnünk a továbbiakban!

Demokratikus Koalíció: Orbán Viktornak mennie kell

Egy pár száz fős kormányellenes tüntetés vasárnap már volt a baltásgate-tel kapcsolatban. A Demokratikus Koalíció eredetileg az Emmi Szalay utcai székháza elé szervezett alternatív tanévnyitót, az eseményt azonban aktualizálták a baltásgate-re és átvonulva a közeli Kossuth térre, részben flashmob lett belőle a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előtt. A flashmobon magyarországi örmények is részt vettek. Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt miniszterelnök ezzel kapcsolatos nyilatkozatában részben megismételte a szombati blogbejegyzésében írottakat, részben közölte: „Eladta az ország becsületét, tisztességét remélt pár milliárd dollárért a miniszterelnök. Ez tisztességtelenség és gazemberség.”

„Egy ország lelkének, erkölcsének ilyen károkat okozni nem lehet. Orbán Viktornak mennie kell” – fogalmazott a flashmobon Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke.

nol.hu, atv.hu, Youtube