Az egyhetes fesztivál ötödik napjára, pénteken érkezem, kora délután, izzasztó napsütésben. Ekkor még reménykedem, hogy gond nélkül beengednek, mint sajtóst. Még akkor sem izgulok, mikor áthaladok a különböző növényekből összeállított kapun, melyen ezt olvasom: Üdvözlünk a Paradicsomban!

Hamar ki kell ábrándulnom, a paradicsom csak kiváltságosoknak van fenntartva. Azoknak, akik képesek a 120 eurós (kb. 34 ezer forintos) búcsúcédulát kiváltani – javarészt külföldiek. Érvelhetek én, hogy csupán riportot akarok készíteni a fesztiválról – valamit nagyon titkolhatnak, mert nem sokkal előttem még a kereskedelmi tévék tudósítóit is elhajtották.

Egy távozó fesztiválozó karszalagjával mégis sikerül bejutnom. Amerre megyek, mindenütt sátor áll. Egy dombon caplatok felfelé vagy tíz percig, de a kempingezők halrajként hemzsegnek körülöttem. A fesztivál ötlete 1999-ben született a teljes napfogyatkozás alkalmára rendezett ünnepségen. Kevés emberrel kezdődött, ma már nem látni a résztvevők által elfoglalt terület határát.

Varázskert

Már a távolból hallatszik a dübörgés, hát megyek a hang irányába. Felérek a dombra, és elém tárul a mágikus játszótér. Gyönyörű környezetben épületek, sátrak, parkoló autók a horizontig, és lassan körvonalazódik, hogy mi micsoda. Az építményeket igyekeztek természetes anyagokból felhúzni, és persze úgy, hogy megfelelő energiák áramolhassanak bennük.

Először a Varázskert nevű helyszínre érek. Hatalmas területen több épület és tákolmány, mind más célt szolgál. Öt szegmensre van osztva. Az egyik a Piramis, ahol jóga, selyemtánc, relaxációs gyakorlatok tömkelegét tartják a szellemileg odaszántabb fesztiválozóknak. A Bölcsesség Kerekénél tudattágító előadások, gyakorlatok, míg a Chambok Házban egyéb spirituális élmények és okkult táncok várják a magukból kilépni vágyókat. Meg lehet ismerkedni a természet erejével, és a Sárkányfészekben alkotni is lehet belső inspirációból. Kisebb kon­certek az itteni színpadon is előfordulnak – a Fény Babilonban és hasonló együttesek jóvoltából. A Zsonglőrtéren vidám oktatók tanítgatják az amatőröket, miként uralják a tárgyakat; a Toronykertben pedig szövés, horgolás és kosárkészítés sajátítható el.


A pavilonok alatt több tucatnyian fekszenek, alszanak annak ellenére, hogy tőlük tíz méterre üvölt a zene. A DJ transzba ejtő zenéjével „nyugtatja” a tömegeket. Páran az emelvénye előtt vonaglanak, látszik rajtuk, hogy már máshol járnak. A különleges díszítések alatt heverő testek kissé riasztóan hatnak. Megkérdezek egy férfit, hogy bírnak itt pihenni. Azt feleli: aki kikészül a Főszínpadon, vagy csak nyugodt pszichotranszra vágyik, ide bújik.

Menedék

Nem megyek tovább a kanyargós völgyben, inkább először az árusokon átmászva a középső dombtetőnek tartok, ahol cirkuszt idéző, égbeszökő létesítmény tör a magasba. A Menedék nevet viselő, kék-fehér csíkos ponyva alatt újabb elfekvő található, és itt kapott helyet az orvosi szolgálat is. Azonban nem mindenki jut el idáig. Hellyel-közzel belebotlok földön fekvő, gyakran mélyen hortyogó egyénekbe. Büdösek, koszosak, de legalább ártalmatlanok. Egy leginkább termeszvárra emlékeztető kuckót is találok, ahol tábla figyelmeztet: „Csendes tér – tisztelet és ismeret –, e hely célja a belső béke meglelése; kérjük, tartsd tiszteletben és ne dohányozz!” A kis lyukból csak egy-két láb lóg ki.

További kis kolóniák alakulnak a tűzrakó helyek körül, máshol ad hoc zenélések zajlanak, többé-kevésbé öntudatos állapotban. Egy békésen merengő párhoz fordulok, akik az alattuk hömpölygő áradatot vizslatják. Kedves angolok, akik a Főszínpad kemény zenéjét nem bírják, így a fesztivál békésebb szekcióit preferálják. Fiatal hölgy idős partnerével, igen közlékenyek. A „felnőttek játszótereként” jellemzik a területet, melynél szerintük ideálisabb hely nincs a béke kutatására. „Van itt drog?” – kérdezem, mire elnevetik magukat. Kérdésem triviális – még szép! Csak a tegnapi razzia miatt most nehezebb ráakadni, pedig a fesztivál első napjaiban úgy árulták a pultokra kiterítve, mint máshol az édességet. Puhatolom, vajon csak könnyű drogokkal bódítják-e magukat, de végül ópium, kokain és egyebek kerülnek a listára, és rájövök: a törvény e helyen föl van függesztve.

A középső dombtető sátrain átvergődve, a másik oldalon a nagy dübörgés irányába indulok. A fák eleinte eltakarják, de ami átszűrődik, az is szédítő. Amikor az erdő elfogy, a képzelet alig bírja felfogni a látványt: félmeztelen testek ezrei lüktetnek egyszerre a zenének aligha nevezhető zajra, melyet a Főszínpad emelvényén mágusként trónoló DJ gerjeszt.

Először Dante művének jelenetei villannak be, és a képsorok akaratlanul is analógnak tűnnek. Csakhogy itt az emberek önszántukból vannak, sőt még fizettek is! A goa zene olyan agycsavaró, hogy még le se érek a völgybe, már szédülök, pedig a technót megszokva azt hittem, nem érhet meglepetés. A hatalmas embermassza úgy felveri a port, hogy szinte fullasztó, nem is beszélve a füves cigaretták változatos aromájú füstjéről. Loccsan a sör, már hat a sok pótszer – pedig az este még messze van. A ritmus úgy mellbe vág, hogy szinte én is transzba esek.

Kelet és nyugat találkozása

A nagy tér egyik részét vízzel locsolják, hogy a sárban fürdőzők, csúszkálók woodstocki képeket eleveníthessenek meg. A placc fölött színes, különleges formájú ellenzők védik a tömeget a hőgutától. Különféle nézetek, vallások, kultuszok jelképei díszelegnek mindenfelé. Jin-jang, indián és távol-keleti talizmánok, indiai motívumok.

Kelet és nyugat találkozása ez: a keleti misztika és a nyugati bulikultúra együttállása. A hangszórók majd szétrobbannak, de ez sokakat nem tart vissza attól, hogy a sátrukat a közvetlen közelben állítsák föl. Látszik rajtuk, hogy napok óta nem aludtak rendesen.

A völgy túlsó oldalán emelkedő dombra menekülök, ahol sok kifáradt lélek gyűjt magába további energiát és bódítószert, hogy tovább bírja a kollektív vonaglást. Többen jógáznak; egy fekete, rasztahajú bácsi a révületből visszatérve újra beleveti magát a katlanba. A gerincen amolyan szentélyféle emelkedik: éjjelente itt zajlanak a tűzjátékok. Innen látszik a kukoricaföldön kialakított labirintus, ahol kedvére veszhet el bárki térben és időben.


Tűzoltókocsi jelenik meg, leparkol a színpad mellett, és teljes vízerejét a tomboló tömegre irányítja. Ha lehet, ez még jobban felajzza a bódult elméket. Azt gondolnánk, hogy csak fiatalok képesek ilyesmire, de az „ezek a mai fiatalok” közhelyre itt rácáfolnak: sok középkorú és nem egy idős ember őszbe forduló fejét lehet kivenni az emberkonzervben.

Drogtanya

Mielőtt elhagynám a káosz fellegvárát, végigmegyek a bazársoron. Buddha-szobrocskák, indiánékszerek, hindu isteneket ábrázoló ruhaneműk várnak. Ételt is kínálgatnak bőven. New Age-es kiadványok sokasága, de persze az asztrológia és horoszkóp sem maradhat el, hisz a fesztivál egyik elve is ez: jövő a jelenben.

Az egyik sátor bejáratánál karosszékben ül egy agyontetovált úriember; talán négy fiatal veszi körül. Vitatkoznak, számokat mutogatnak az ujjaikkal. A festett bőrű úr zsebéből hirtelen kis zacskó villan, benne valami fehér virít; pénz jár kézről kézre, majd a tasak a fiatalok zsebében tűnik el.

Kissé szédülve indulok el a kijárat felé vezető hosszú ösvényen. Egy osztrák lány még invitál, hogy maradjak éjszakára, hisz akkor kezdődik a lényeg. Ő már csak tudja, hisz hat éve jár ide. Búcsúzóul még bizarr bábuk vigyorognak rám. A biztonsági őrök megismernek; meg akarják vizsgálni a fényképezőmet, nem csináltam-e videofelvételeket. Lerázom őket, majd félrehúzódom, mert öt rendőrségi meg egy pénzügyőrautó száguld a bazár irányába.

Betérek Igar faluba, ahová a fesztivál 50 hektáros területe közigazgatásilag tartozik, és kérdezősködöm. Egy idős munkás bácsi, aki már biztonsági őrként is dolgozott a rendezvényen, fel van háborodva a rendőri beavatkozáson. Szerinte túlkapás történt: „Hisz mi van abban, ha szegény hülyegyerekek elszívnak egy-egy jointot?” Egy fiatalember szerint viszont: „Ott más sincs, csak drog!” Ennek ellenére egybehangzó a vélemény, miszerint a fesztivál emeli a környék színvonalát, sok turistát vonz, ami jót tesz a helyi kereskedőknek, és több helybélinek munkalehetőséget biztosít. Utoljára még látom, ahogy egy szélsebesen száguldó és vijjogó mentő­autó kanyarodik rá a paradicsomba vezető útra.

Hetek / Surjányi Dávid