Az abszolút legmagasabb jutalmat Örményországban kaphatják a sportolók, ahol állítólag 750 ezer eurót kaszálhat a bajnok, Szingapúrban 650 ezer euró a tarifa, de a Dominikai Köztársaságban is nagyon megbecsülik az aranyérmet, itt 200 ezer euró jutalmat kaphatnak a győztesek. Ezeket az összegeket azonban nem kell túl sokszor kifizetni, szemben a németekkel, ahol már most öt aranyérem van a tarsolyban. Náluk „csak” 15 ezer eurót kaphatnak a bajnokok, ám emellett azért jár 1500 euró havi apanázs is, és a negyedik helyezettek egy hétvégét eltölthetnek egy türingiai hotelben.
Kolbász, tej, aranyrúd
Vannak igazi csemegék is, szó szerint. Például a fehéroroszoknál a 123 ezer eurós egyszeri juttatás mellett a bajnokok egész éle-tükre bőségesen el lesznek látva kolbásszal és felvágottal, a nigériai győztes sportolók pedig a 7500 euró mellé egy évig ingyen kapják a tejet. Malajzia viszi itt a prímet, ahol a 260 ezer eurós pénzjuttatás mellett a bajnokok egy félmillió euró értékű aranyrudat is kapnak, amit az egyik aranybánya tulajdonosa ajánlott fel. Egyelőre még nincs meg a gazdája az első rúdnak, ugyanis Malajzia egy ezüstéremmel az éremtáblázat 49. helyén áll.
Az angolok és a norvégok is igencsak a fogukhoz verik a garast. Még Észak-Korea is több jutalmat ad a bajnokainak az aranyéremért járó 240 euróval; az olimpia házigazdájánál viszont pénzjutalom egyáltalán nincsen, hanem a Királyi Posta egy bélyegsorozatot szentel a győztesnek. Az amerikaiak sem sokkal nagylelkűbbek, mint a németek, ugyanis itt 20 ezer eurót „ér” egy aranyérem. A szponzorok kicsit javítják azért a helyzetet, a birkózóknál 200 ezer eurós extra jutalmat ad a Living The Dream éremalap, az úszóknál 60 ezer euróval, a kerékpározóknál pedig 80 ezer euróval toldják meg az állami jutalmat a sportszövetségek.
Hajtani kell
Mindezek mellett nem egyszerű egy sportoló élete az Egyesült Államokban sem, ha ugyanis nem sikerül kiemelkedő teljesítményt nyújtania, akkor nagyon gyorsan továbbállnak a szponzorok, akik természetesen csak a legjobbakat támogatják. Őket viszont nagyon. Michael Phelps négy éve egymillió dolláros jutalmat kapott a Speedótól azért, mert sikerült túlszárnyalnia Mark Spitz 1972-ben felállított rekordját, aki akkor 7 érmet nyert. Phelps ezt megtoldotta még kettővel, begyűjtötte a pénzt, és egy alapítványt hozott létre.
Az „átlagos” amerikai sportolók közül, akik egy vagy két érmet nyernek a világversenyeken, azaz saját sportágukban az első tízben szerepelnek, minden második 15 ezer eurónál kevesebb bevételt szerez a sportból évente. Ez azonban kevés ahhoz, hogy jobb eredményeket érjenek el – így aki bekerül az ördögi körbe, kénytelen munka mellett sportolni tovább, ha szeretne megélni.
Nálunk egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen összegek várnak majd azokra, akik érmet szereznek Magyarországnak. A MOB elnöke elmondta, hogy a játékok végéig nem ismertetik a jutalmakat, csak annyit lehet tudni, hogy többet kapnak majd a pekingi összegeknél, ahol egy aranyért 20 millió forintot, az ezüstért 18 millió forintot, míg a bronzért 14 millió forintot kaptak a sportolók. Mindemellett 35 éves korától minden érmes sportoló olimpiai járadékot kap, ami a mindenkori magyar bruttó átlagkereset összegével egyezik meg.
HETEK / Rimaszombati Andrea



