A tehetséges tornászlány hatéves korában kezdett edzeni, s azóta folyamatosan ér el sikereket, Károlyi Márta világklasszis edző kedvesen repülőmókusnak becézte felemáskorláton nyújtott kiemelkedő teljesítménye láttán.

A botrányt azonban egy másik, ugyan nagyon helyes, de az adott szituációban félreértésre okot adó állat robbantotta ki. Az NBC csatorna sportközvetítése ugyanis véletlenül (?) úgy lett megvágva, hogy miután Bob Costas műsorvezető elismerően nyilatkozott a lány frissen elért eredményéről, az Animal Practice című vígjátéksorozat reklámja következett. Ebben egy tornászruhába öltöztetett majom "gyakorlatozik" egy gyűrűn, a látvány pedig elég volt ahhoz, hogy a politikai korrektségre érzékeny nézőközönség instant felháborodjon.

- Undorító, hogy pont Gabby győzelme után voltak képesek bevágni ezt a reklámot! - kommentelte egy feldühödött néző a Twitteren.

Az NBC illetékesei természetesen azonnal sűrű bocsánatkérésbe kezdtek, mondván, az adott spot akkor már háromszor lement a közvetítések alatt, nem szándékosan tették a Gabby-t méltató kommentár mellé.

neon.hu