Múlt vasárnap óta keresték Révész Ágnest. Azóta kétszer lépett kapcsolatba az édesanyjával, a Facebookon írt üzenetet. Először azt írta, hogy jól érzi magát és hagyják békén. A család nem hitte el, hogy önszántából írta ezt a lány. A Blikk szerint a másik üzenetében már azt írta az édesanyjának, hogy hiányzik neki, és szeretne hazamenni vele. Anyja Máltára utazott, közben a hatóságok is keresték a tizennyolc éves lányt. A máltai lapok is írtak a magyar lány eltűnéséről. Azt is egy helyi újság írta meg, hogy megtalálták.

A hatóságok szerint Révész Ágnes jól van, de bővebb tájékoztatást nem adtak, így egyelőre nem lehet tudni, hogy miért nem jelentkezett és hol volt egy hétig. A lány előkerüléséről egyelőre a Külügyminisztérium sem tud többet.

„Egyelőre mi is csak a médiából értesültünk arról, hogy szerencsésen előkerült a magyar állampolgár. Várjuk a hatóságok hivatalos tájékoztatását, erre leghamarabb hétfőn kerülhet sor, utána mi részünkről lezártnak tekintjük az ügyet” – közölte telefonon az ATV-vel Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője.

A magyar lány fényképe a Facebookot is bejárta, még egy oldal is készült. A kommentárt írók még itt is csak találgatnak, miért nem adott hírt magáról a lány. Az egyik bejegyzésben az írják, valószínű csak egy kaland volt. A magyar lány március óta él Máltán a nagybátyja családjánál.

atv.hu