„Magyarország államfője beszédet mondott az izraeli parlamentben, a Raoul Wallenberg emlékülésen. Áder János ebben említést tett Wallenbergről, a holokausztról, a nácikról, nyilasokról, KGB-ről, diktatúrákról, de nem beszélt a legfontosabbról, Magyarországnak, a magyar társadalomnak a holokausztért viselt történelmi felelősségéről. Miközben Magyarországon virágzik az államilag támogatott Horthy-kultusz, az Országgyűlés elnöke az egykori nyilas parlament egyik tagjának újratemetése körül intézkedik, az egyik vezető kormánypárti politikus antiszemita püspököt nevez „talpig becsületes embernek”, az ország elnöke nem kér bocsánatot a történelmi bűnökért” – fogalmaz a közlemény.
„A Demokratikus Koalíció szégyenletesnek tartja, és mélyen elítéli Áder János magatartását. Helyette is kimondjuk, a Horthy rendszer a holokausztba torkollott, a magyarországi zsidók deportálását a Horthy által kinevezett Sztójay kormány indította el. A zsidóüldözés a magyar történelem leggyalázatosabb fejezete. Az ország elnöke vagy nem ismeri a múltat, vagy tudatosan hallgat a tényekről, meghamisítva ezzel a történelmet. Áder János a jelenlegi kormányhoz hasonlóan képtelen szembenézni a múlttal, inkább a nemzetinek nevezett hitvallások, az „Alaptörvény” ideológiáját hirdeti. Nem véletlenül: Orbán Viktor „az Alaptörvény védelmével” bízta meg őt, amikor az elnöki tisztségre kiválasztotta. Áder János jeruzsálemi beszéde a magyar demokrácia, mindannyiunk szégyene” – zárul a dokumentum.


