Hírek, fotók, videók! Kattintson, lájkoljon minket és ossza meg a véleményét az atv.hu Facebook-oldalán is! Az atv.hu heti kérdésére pedig szavazzon a nyitólapon!


Szíriai ellenzéki aktivisták helyi lakosok beszámolója alapján azt állítják, hogy újabb tömeggyilkosságra került sor Szíriában: Treimsza faluban állítólag a kormányerők helikopterek és páncélosok bevetésével gyilkolt meg több száz embert. Aktivisták szerint a kormányerők támadását követően a kormányhoz közel álló Shabiha milícia tagjai gyalogszerrel hatoltak be a településre, ahol kivégzés-szerűen hajtották végre rémtetteiket.

Ugyanezt a hírt közölte Bejrútban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), amely "több mint száz" civil halottról tud, de közülük még csak 30-nak tudják a kilétét. Az OSDH csütörtöki összesítésében az ország más részeiből az erőszak 69 halálos áldozatáról adott hírt.

Az állami média szerint „terrorcsoportok” hajtották végre a mészárlást, hogy növelje a feszültséget a küszöbön álló ENSZ Biztonsági Tanács-határozatot megelőzően, amely a nemzetközi közösség Szíriában tartózkodó megfigyelőinek mandátumáról hivatott dönteni.

Az alábbi videó megtekintését csak erős idegzetű Olvasóinknak javasoljuk! A videó feltöltője szerint a mészárlás áldozatait látni a felvételeken.



Amennyiben a támadás tényét megerősítik, ez lehet az egyik legvéresebb atrocitás a tavaly március óta zajló Szíriai kormányellenes felkelés történetében, amelynek során egyes feltételezések szerint már legalább 16 ezer ember életét vesztette.

A beszámolók szerint Tremseh elleni támadásra azért került sor, mert a helység a lázadók kezébe került – a kormányerők pedig igyekeztek visszavenni a település feletti irányítást. A felkelőket vezető tanács tagjai a Reuters hírügynökségnek arról számoltak be, hogy az áldozatok oroszlánrésze civil volt.

A mészárlást követően országszerte tüntetések törtek ki – a többi között a fővárosban, Damaszkuszban, valamint a felkelők fellegvárának tartott Hamában és Idlibben is.

„Gyilkos diktátor” – szöknek Asszad mellől az emberei

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön Nawaf Fares, Szíria iraki nagykövete hagyta faképnél Basár el-Asszad elnököt. A diplomata arra videóüzenetben jelentette be döntését és arra sürgette a többi szír politikust és katonai vezetőt, hogy cselekedjen hasonlóképpen. Nawaf Fares diktátornak nevezte Basár el-Asszad elnököt, aki "gyilkolja a népét". A diplomata döntését csupán néhány nappal előzte meg Manaf Tlasz dandártábornoknak, a rendszer egyik magas beosztású katonai parancsnokának, a Köztársasági Gárda nevű elitalakulat egyik vezetőjének a dezertálása.

Manaf Tlasz, az egyik legmagasabb rangú katonatiszt, aki nem bírta tovább az Asszad-rezsimben.

Ezzel párhuzamosan nyugati országok arra sürgetik az ENSZ-t, hogy szankciókkal kényszerítse az elnököt az erőszak leállítására. Azt szeretnék elérni, hogy egy 10 napos, szankciókkal fenyegető ultimátum is része legyen az ENSZ szíriai megfigyelő missziójáról esedékes Biztonsági Tanács-határozatnak. A szíriai megfigyelők mandátuma következő hét pénteken fog lejárni, ezt megelőzően azonban meg kell, hogy szülessen egy új határozat.

Moszkva azonban egyelőre kategorikusan ellenzi az ENSZ BT négy nyugati tagja által javasolt, Damaszkusznak ultimátumot szabó határozattervezetet, és meg fogja vétózni - közölte csütörtökön Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes.

Az orosz diplomata szerint a céljával ellenkező hatást válthat ki az, hogy az állandó tag Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, továbbá Németország az ENSZ szíriai megfigyelőcsoportja küldetésének meghosszabbítását összekötné a világszervezet alapokmányának 7. fejezetére utalással, és különböző szankciókat vezetnének be abban az esetben, ha a szíriai kormányzat nem teljesít bizonyos feltételeket.
    
Az említett fejezet életbe léptetését szorgalmazta szerdán Moszkvában az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács is, amely szerint az ENSZ-nek akár fegyveres eszközökkel is, de be kellene avatkoznia a szíriai konfliktus megoldásába.

atv.hu / BBC / MTI