A kiskunmajsai Sziget Diszkó tegnap éjjel ünnepelte 18. "születésnapját", és ebből az alkalomból meghívták a korábban itt dolgozó lemezlovasokat is. Köztük volt az 53 éves DJ Morvai is, aki ezúttal nem zenélni érkezett, hanem egy baráti találkozóra - mondta el az atv.hu-nak Kürtösi József, a szórakozóhely tulajdonosa. "Alig kért valamit, a cukrára hivatkozva. Két kicsi viszkit és két sört ivott csak. Beszélgetés közben, olyan fél egy körül hirtelen rosszul lett, és a helyben lévő egészségügyi szolgálat, és a kiérkező rohammentő sem tudott már rajta segíteni" - mondta a tulajdonos.
Hozzátette: még hajnalban értesítették a szerencsétlenül járt férfi feleségét, aki elmondta, az utóbbi hetekben férje többször is rosszul lett, nem tudni pontosan miért.
atv.hu


