A versenyen induló aspiránsok először selejtezőt játszanak: a 14 induló közül hat politikus jut tovább a döntőbe. Hozzájuk csatlakozik a két erőnyerő, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc. Az így kialakult nyolcfős mezőnyt sorolással két csoportba osztjuk, ahol körmérkőzéssel dől el a továbbjutást jelentő első két hely sorsa. A csoportmeccseket két elődöntő, majd a végső győzelemért zajló döntő követi.
A selejtezőn indulók névsora:
Északi csoport: Matolcsy György, Kövér László, Semjén Zsolt, Wittner Mária, Budai Gyula, Ángyán József, Szijjártó Péter
Déli csoport: Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Schiffer András, Szanyi Tibor, Gőgös Zoltán, Vadai Ágnes, Vágó Gábor
A selejtező szerda reggel megkezdődött, a hat továbbjutóra péntek estig lehet szavazni az atv.hu Facebook oldalán, erre a linkre kattintva. A 14 résztvevő közül a három legtöbb szavazatot kapott kormánypárti és a három legtöbb szavazatot kapott ellenzéki politikus jut tovább.
A jelenlegi állás a következő: az ellenzéki jelöltek közül Vadai Ágnes vezet, a kormánypárti versenyzők közül pedig Ángyán József.
A nyolcas döntő körmérkőzései hétfőn kezdődnek, három napon keresztül napi négy találkozóra kerül sor. A csoportmeccsek játékideje 120 perc, a győztes 3, a vesztes 0 pontot kap, döntetlen esetén 1-1 pont jár.
Az atv.hu és az ATV Start folyamatosan hírt ad a torna alakulásáról, szakértőink friss elemzésekkel reagálnak az előző napi történésekre. Önök, kedves Olvasók pedig jöjjenek és szavazzanak, hogy a megmérettetés végén kedvenc versenyzőjük vehesse át a Nagy Politikus Bajnokság "aranyérmét".
atv.hu


