atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!
Szerencsétlennek minősítette a tatabányai KDNP közleményt Pálffy István, amelyben a párt helyi szervezete Jézus Krisztushoz hasonlította Schmitt Pált. A KDNP szóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: szerinte a tatabányai szervezet véleménye egy nagyhétre szánt párhuzam, illusztráció volt. Ugyanakkor hozzátette: nincs sok különbség a közlemény és Szalma Botond nyilatkozata között. A KDNP budapesti elnöke pénteken az Egyenes Beszédben arra a kérdésre, hogy Schmitt Pállal kapcsolatos véleményével egyedül akar szembeszállni a kormánypártokkal azt válaszolta, hogy először Jézus Krisztus is egyedül volt, utána csatlakoztak hozzá az apostolok.
Pálffy István szerint Szalma Botond kijelentéseivel – melyek szerint az államfőnek le kellett volna mondania a plágiumbotrány kirobbanása után – az volt a baj, hogy ezeket az után fogalmazta meg, hogy a KDNP kiadott egy egyhangú állásfoglalást. Magánemberként megfogalmazhat ilyen véleményt, de a párt budapesti elnökeként nem – magyarázta. A KDNP szóvivője elmondta: az új köztársasági elnök kiválasztásánál nem az lesz a döntő szempont, hogy párton belüli vagy azon kívüli. A legfontosabb, hogy a nemzet egységét kifejezze – jelentette ki. Pálffy István úgy véli, Schmitt Pál államférfihez méltó módon cselekedett, amikor lemondott, ez egy drámai pillant volt, és emberi nagyságára évtizedek múlva is emlékezni fogunk.
atv.hu


