atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!
Olyan új köztársasági elnök kell, aki megtestesíti a nemzet egységét, valódi elnök tud lenni és nem a golyóstoll szerepében tündököl – ezt Lukács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint mindenképpen konszenzusos jelöltet kell állítani, ennek érdekében a párt készített is egy politikai nyilatkozatot, amit határozati javaslat formájában a parlamentnek is benyújtanak. Ennek elfogadása olyan aktus lenne a Fidesz részéről, amely megmutatná, hogy tanult az esetből és felhagy eddigi politikájával – magyarázta. A politikus úgy elmondta: a hétfői ötpárti egyeztetésen nem beszéltek konkrétumokról, egy kedélyes beszélgetés volt. Kósa Lajos még viccelődött is, megkérdezte, hogy továbbra is fenntartjuk-e Pityinger Lászlót államfőjelöltnek – tette hozzá. Lukács Zoltán arról is beszélt, hogy arra is javaslatot tesznek, hogy az új köztársasági elnököt ne kétharmaddal, hanem négyötöddel lehessen csak megszavazni. Ha valóban konszenzust akarnak, akkor ezt elfogadják, ha lesöprik, akkor nem tanultak Schmitt esetéből – vélekedett.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nincs rá esély, hogy az ellenzéki pártok közös államfőjelöltet állítsanak, mivel ehhez hetvennyolc fő kell, de Demokratikus Koalícióval, az LMP-vel és a nem DK-s független képviselőkkel együtt összesen hetvenhatan vannak, a Jobbikkal pedig nem tárgyalnak. A szocialista politikus elmondta: Sólyom Lászlót annak ellenére el tudnák fogadni, hogy sok vitájuk van vele, de kétségtelen, hogy nem egy marionettbábu. A KDNP tatabányai szervezetének közleményével kapcsolatban Lukács azt mondta: egészen megdöbbent azon, hogy Jézus Krisztushoz hasonlították Schmitt Pált. Ha ez fokozódik, annak komoly következményei lehetnek, nem ártana, ha szakorvoshoz fordulnának – magyarázta. Hozzátette: ő nem egy mélyen hívő ember, de azt tudja, hogy Jézus nem mondott le, ő eléggé végigvitte a dolgot.
atv.hu


