Nyomozás indult Sajókazán egy népszámlálási kérdezőbiztos csalás miatt tett feljelentése alapján, mert a népszámlálás adatai szerint feltűnően megnőtt a magukat buddhista közösséghez tartozónak vallók száma. Amellett, hogy ilyen adat nem kerülhetett volna nyilvánosságra, a faluban iskolát működtető buddhisták szerint az ügy a rosszul feltett népszámlálási kérdés miatt létezhet - írja keddi cikkében a nol.hu. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke érzékeny adattal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést.

Sajókazán háromszázan vallották magukat buddhista közösséghez tartozónak a tavalyi népszámlálás adatai szerint.  
Olyan állítás ez, amelynek valójában nem szabadna léteznie – elvileg ezek az adatok nem nyilvánosak. Az, hogy ki milyen közösség tagja, nem tartozik senkire, még akkor sem, ha az adatgyűjtés során ezekre az úgynevezett „szenzitív” adatokra is rákérdeztek. A bajt csak tetézi, hogy az elmúlt hét végén, helybéliek elmondása szerint, a kazincbarcikai rendőrség fejléces papírjait osztogatta két rendőr és egy helyi tanítónő a főként romák lakta településrészben: ezen azt kérik az érintettektől, hogy névvel, címmel nyilatkozva adják hozzájárulásukat „a 2011. évi népszámlás során vallási felekezethez történő tartozása tárgyában rögzített adatának bűnügyben történő felhasználásához”.

A Sajókazán iskolát is fenntartó Dzsáj Bhím buddhista közösséghez tavaly októberben naponta többtucatnyi helyi cigány kopogtatott be, hogy segítsenek a kérdőívek internetes kitöltésében – az itteni romák megszokták, hogy ügyes-bajos dolgaikkal az aktivistákhoz fordulnak, a községben öt éve megtelepedett vallási-oktatási közösség ezer szállal kötődik a hátrányos helyzetű családokhoz. Az egyik kérdezőbiztos azonban ezt a segítséget visszaélésként értékelte, s a falu jegyzőjéhez fordult, aki csalás miatt feljelentést tett a rendőrségen.

Jóri András volt adatvédelmi biztos az ügy kapcsán az ATV-nek úgy nyilatkozott, nem kellene büntetőeljárásokkal fenyegetni azokat az embereket, akik ezt az adatot bevallották, mert a népszámlálás anonimitásához sokkal súlyosabb érdekek fűződnek, mint egy ilyen vitatható társadalmi veszélyességű bűncselekményben való nyomozáshoz. A volt ombudsman ugyanakkor hivatali ideje alatt mindvégig támogatta az etnikai/vallási hovatartozásra vonatkozó adatok gyűjtését, mert véleménye szerint jó, ha az államnak ilyen adatok is rendelkezésére állnak.

atv.hu / NOL / J. I